Rekordmezőny a Maratoni Hétvégén

Minden korosztály indulhat kerékpáros és futóversenyen
Minden korosztály indulhat kerékpáros és futóversenyen - © Fotó: ÉM
Borsod-Abaúj-Zemplén – Terepfutók és hegyikerékpárosok népesítik be Miskolcot, és a Bükk hegységet szombaton és vasárnap.


A 4. Maratoni Hétvége mindkét napján igazán izgalmas és látványos csatákra számíthatnak az érdeklődők, akik még a helyszínen is átállhatnak a kordon másik oldalára, azaz nevezhetnek a különböző távokra. Mégpedig a Majális-parkban, a Királyasztalon, a versenyközpontban.

Szombaton

Szombaton, a Marathon Club által életre hívott 23. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny (BHM-KÁEV) elnevezésű nemzetközi terepfutóverseny kínál megméretési lehetőséget. Edzettségtől függően a Miskolc Maraton (42,2 kilométer), a HOKA Félmaraton (21 kilométer), a Sanofi Kismaraton (10,5 kilométer), vagy a Decathlon Minimaraton (3,5 kilométer) közül választhatnak a sportbarátok. A legrövidebb távot túrázva is teljesíteni lehet, ami azt a célt szolgálja, hogy valamennyi korosztály képviselői mozgási lehetőséget találjanak maguknak.

– Az előnevezések alapján biztosra vehető, hogy megdől a tavalyi 500-as részvételi létszám – tudtuk meg Katona Ferenc önkormányzati képviselőtől, a Szervező Bizottság elnökétől. – A péntek délutáni és szombat reggeli helyszíni nevezéssel még bővülő mezőnyben argentin és cseh futók is ott lesznek, így tovább nő azon nemzetek száma, melyek az elmúlt több mint két évtizedben sportolóikkal képviseltették magukat a borsodi megyeszékhely ezen erőpróbáján. A „király-etapot” jelentő maratoni távon a férfiaknál biztos, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi győztes Harsányi Tamás (HOKA Team) nemrégiben térdműtéten esett át. Ott lesz viszont a rajtvonalnál a 2013-as első Karlowits-Juhász Tamás (HOKA Team), valamint a sportágban hazai és nemzetközi sikerek hosszú sorával büszkélkedő Németh Csaba (Mammut Pro Team), akinek nevéhez fűződik a 10,5 kilométeres pálya kijelölése.

Nagy csata várható

– Az elmúlt évek legnépesebb és legszínvonalasabb versenyét várjuk a vasárnapi futamon – hangsúlyozta Nagy András, a 4. Kondenzgyík Maraton főszervezője. – A majd kétszáz előnevező között itt köszönthetjük majd a belga Wouter Cleppe-t, aki tavaly pályacsúccsal nyerte meg a versenyt, valamint a Kassa Maraton főszervezőjét, az első Kondenzgyík Maraton győztesét Tomas Hausert, aki nem mellesleg a nagyon erős Szlovák Nemzeti Bajnokság győztese. Nagy megtiszteltetés ez viadalunknak, egyben hatalmas élmény lehet a hegyikerékpársport szerelmeseinek, akik kilátogatnak a vasárnapi futamra. A Majális-parki versenyközpontban a kisebb korosztálynak is rendeznek futamot, ami minden évben a legnagyobb látványossága rendezvénynek, hiszen a lelkes gyerekeket rendre szülők harcos hada buzdítja. A futamokon a bukósisak használata kötelező. Aki tehát szeretne elindulni, még a helyszínen is nevezhet.

ÉM-SZIS

Rajtszámkedvezmény

A Miskolci Városgazda Kft. jóvoltából a 4. Maratoni Hétvége mindkét napjának résztvevői, rajtszám felmutatása ellenében, mindössze 450 forintos egységáron felkereshetik a versenyközponttól 200 méterre található Miskolci Állatkert és Kultúrparkot. Az Európa-hírű miskolctapolcai Barlangfürdő vezetése jóvoltából 50 százalékos belépési kedvezményt kap a létesítménybe az, aki felmutatja rajtszámát. A nemrégiben felújított Diósgyőri várat ezen a hétvégén minden futó és kerékpáros – kortól függetlenül – diákjegy megváltásával tekintheti meg.