Rejtvényfejtők „csaptak össze” Kazincbarcikán

Akt.:
Megoldás közben
Megoldás közben - © Fotó: Kolorline
Kazincbarcika – Rejtvényfejtő versenyre várta az érdeklődőket Kazincbarcikán az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub és a Barcika Art Kft. a napokban a Mezey István Művészeti Központba.

A rejtvényfejtő bajnokság ötletgazdája Szécsi Ottó nyugdíjas pedagógus, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagja elárulta: korábban számos versenyt szervezett az akkori nevén Irinyi János Középiskolában, és a magyar rejtvényfejtők napja alkalmából társaival együtt szerették volna újraéleszteni a megmérettetést Kazincbarcikán.

Sok induló

Az esemény megnyitóján elsőként Pelle Anna, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub elnöke, majd Klimon István, a város alpolgármestere köszöntötte a versenyzőket, aki beszédében hangsúlyozta: nagyon örül, hogy sokak érdeklődését felkeltette a verseny és a következő évben kollégáival ő is indulni kíván az agytornán. Az ünnepélyes megnyitón Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere is részt vett.

A programon egyénileg és két fős csapatokban mérették meg magukat az érdeklődők, akiknek összesen nyolc – többek között logikai – feladatot kellett megoldaniuk mintegy két óra alatt. Az összes résztvevőt oklevéllel díjazták a szervezők, kategóriánként az első három helyezettet könyvvel, társasjátékkal és belépőjegyekkel jutalmazták. A rejtvények javításában a klub tagjai mellett az Irinyis diákok is segítettek.

ÉM


Eredmények

Egyéni: 1. Róth Zoltán, 2. Fábián Lajos, 3. Balogi Erzsébet.

Csapatok: 1. Handó Vilmos és Handóné Herceg Éva, 2. Ruszkai Gyuláné és Jenei Sándorné, 3. Polónyi Sándorné és Bodolainé Tóth Mária.