Régi magyar családok

Régi magyar családok
A családtörténeti kutatások azért is nagyon fontosak, mert a török uralom alatt elpusztultak a gazdag levéltárak. Gyakran csak a nemesi magángyűjteményekből lehet visszakövetkeztetni helyzetekre és eseményekre.

Ezért is született a Régi magyar családok könyvsorozat terve, amelynek kötetei egy-egy család történetét vázolják fel.

A sorozat harmadik kötetét mutatták be kedden a Jósa András Múzeumban. Jósa Miklós és Ulrich Attila közös munkája, A németszőgyéni és bánházi Jósa család története, nem holmi tudománykodó, száraz, elvont fejtegetéseket tartalmazó kötet, hanem élvezetes olvasmány is, hiszen az egymást követő nemzedékek sorsának alakulásából kiolvasható a magyar történelem százados változása, alakulása is.

A családtörténetet Pozsonyi József sorozatszerkesztő mutatta be az érdeklődőknek, s elmondta, hogy a tervek között szerepel a nagykállói Kállay család, illetve a vajai Vay család történetét feldolgozó kötet megjelentetése is.

– Nagy István Attila –








hirdet�s