Reformok kellenek

A liberálisok régóta szorgalmazzák a közigazgatási, az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakítását, az államháztartás átfogó reformját, az olcsóbb állam megvalósítását.

Ennek szükségességét támasztotta alá az Európai Bizottság keddig deficitértékelése is, mely figyelmeztet, hogy magas az ország adósságállománya

 – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Jüttner Csaba az SZDSZ megyei elnöke.

Elmondta: a liberálisok által tervezett reformok elengedhetetlenek ahhoz is, hogy megvalósuljon az euro 2010-es bevezetése is, melynek bejelentését sikernek értékeli a kisebbik kormányzópárt.

Lővei Csaba irodavezető más témában mondta el a párt álláspontját. Véleményük szerint véget kell vetni a politikai lejárató-cirkusznak, fejezze be a munkáját a Gyurcsány és Orbán bizottság.

– Sipos Marianna –








hirdet�s