A Reflex volt az Omega előzenekara Edelényben

Akt.:
A Reflex együttes az edelényi Omega-koncert előtt is fellépett
A Reflex együttes az edelényi Omega-koncert előtt is fellépett
Edelény, Miskolc – Több mint negyven éve zenélnek, tavaly Nívódíjat kaptak a várostól, és Zalatnay Cini is felkérte őket, legyenek a koncertzenekara. A közelmúltban pedig nagy megtiszteltetés érte az együttest, az Omega előzenekaraként léphettek fel Edelényben.

Kevés olyan együttes van hazánkban, amelyik túl a negyedik évtizedén is szinte az eredeti felállásban zenél. A miskolci Reflex együttes azonban ilyen: Báthori László, Bárdos István, Kovács Kálmán és Kolencsik Imre ott voltak az együttes alapító tagjai között. Néhány éve pedig fiatalok is érkeztek: Gulyás Szabina, Spro­ha Ferenc és Földes Gábor, akik új színt, új ötleteket, a mai zenei stílusokhoz szükséges technikai tudást hozták a zenekar életébe.

Fantasztikus volt egy legendával egy színpadon zenélni.” Bárdos István

A Reflex együttes megalakulása a Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házhoz köthető, hiszen az intézmény 1974 őszén pályázatot hirdetett, zenekart kerestek. Akkoriban ugyanis minden művelődési háznak volt saját zenekara: az egyetemen az Edda játszott, az Ady Művelődési Házban a Favorit, a Vasasban a Flamingó, az Ifiházban pedig – mivel megnyerték a versenyt – a Reflex klub vonzotta vasárnap délután a fiatalokat. De a siker nem tartott sokáig, 1982-től gyakorlatilag megszűnt a zenekar, csak 15 év múlva a Non Stop Rádió által szervezett Vén Teenager Partyra sikerül feltámasztani, ekkor állnak össze újra és adnak egy sikeres koncertet. De csak a 2009-ben megtartott 35. éves jubileumi koncert után éledt újra a Reflex.

Kiválasztottak

Több évtizedes munkájuk elismeréseként tavaly Nívódíjat kaptak a várostól. De az elmúlt időszak más szakmai sikert is hozott a miskolci banda számára, például Zalatnay Sarolta élőzenekara lettek.

– Egy volt menedzserünk keresett meg, hogy Zalatnay zenekart keres. Megtanultuk Cini számait, több együttessel vettünk részt a válogatáson, egy stúdióban össze­énekeltünk, majd Cini minket választott – mesélte Bárdos István, a zenekar énekese.

Bárdos István a Reflex zenekar és a Szervíz Utazási Iroda vezetője | Fotó: Ádám János

Ennek már 2,5 éve, azóta nemcsak itthon, de külföldi fellépéseire is elkísérik az énekesnőt, általában nagyobb fesztiválokon játszanak együtt. „Cini közönsége nagyon vegyes, egyrészt azokból áll, akik annak idején rajongói voltak, de ma már sok fiatal is eljön a koncertjeire” – tudtuk meg.

S miközben Zalatnay Cinit kísérik, az idén megadatott nekik az is, hogy az Omega előzenekaraként lépjenek fel.

Három együttes

„Fantasztikus volt egy legendával egy színpadon zenélni, ajándék, óriási lehetőség volt a számunkra. Mi három együttes – Omega, Illés, Metró – zenéjén nőttünk fel, tiszteljük ezeket a zenészeket. Az edelényi városnapon játszhattunk az Omega előtt, és a zenekar minden tagja barátságos, kedves volt. Nem beszélve arról, hogy mennyire profik, több órával a koncert előtt már a helyszínen voltak, készültek a fellépésre” – mesélte István.

– ÉM-NSZR –








hirdetés