Reálisnak tűnő döntetlenek

Pálvölgyi Balázs baktai középpályás és Dancs Béla tuzséri védő szerint a folytatásra nézve bíztató eredményekkel rajtoltak NB II-es futballcsapataink.

Az őszihez hasonlóan NB II-es futballcsapataink veretlenül kezdték a szezont: akkor két győzelem és egy döntetlen volt a mérleg, ezúttal az ikszek kerültek túlsúlyba, hiszen csak a Nyíregyháza Spartacus szerzett három pontot, a Tuzsér és az egyedüliként otthon játszó Baktalórántháza pedig ikszelt.
– Az első fellépés előtt nem tudtuk pontosan, mire lesz képes a némileg átalakult csapatunk, emiatt egy kicsit megilletődötten kezdtük a Barcika elleni meccset – mondta a 2–2-es döntetlenről Pálvölgyi Balázs középpályás.

A mindkét baktai gólban tevékeny részt vállaló játékos esetében a távozás is felmerült a télen, Bőcsön edzett egy ideig és felkészülési meccseket is játszott, ám végül maradt korábbi csapatánál.

Menetrend

Ami csapataink hétvégi programját illeti, mindhárman
szombaton lépnek pályára. A Nyíregyháza
a Kecskemétet, a Tuzsér a Bõcsöt fogadja, a
Baktalórántháza pedig egyik fõ riválisához,
a Budafokhoz látogat.

– A szünet után szerencsére gyorsan sikerült egyenlítenünk, személy szerint az én önbizalmamnak is jót tett a gól előtti megmozdulásom. A második találatot megelőzően nagy helyzetet hagytam ki, de szerencsére Ádámszki Robi korrigálta a hibát. Mindent egybevéve, ezt a meccset mindkét csapat megnyerhette volna, így talán reális a döntetlen, a második félidei játékunk viszont bíztató a hét végi, budafoki fellépésünk előtt.
Hasonlóan a Baktához, a Kecskeméten debütáló tuzsériak is vezettek a hajráig, de a vége 1–1 lett. Adódik a kérdés: pontszerzésről vagy pontvesztésről van szó?
– Azzal az érzéssel jöttem le a pályáról, hogy igazságos a döntetlen – adta meg a választ Dancs Bélacsapatkapitány, aki az Erdért SE egyik legjobbja volt. – Vezető gólunkig inkább az ellenfélnek voltak helyzetei, de a Cséke György fejese utáni, számunkra szerencsés öngól alaposan visszavetette őket.

Az a fájó, hogy éppen akkor találtak be a kecskemétiek, amikor már alig-alig jelentettek veszélyt a kapunkra, a végén pedig, amikor Iván egyedül kiugrott a játékvezető egyszerűen lefújta a meccset… Mindenesetre az nem hangzik rosszul, hogy a két meccsen négy pontot vettünk el a Kecskeméttől, a következő két haza fellépésünkre nézve is bíztatónak tekinthetjük ezt az eredményt. Az is meggyőződésem, hogy a hírös városban nem sok csapat fog nyerni.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s