Razziáztak a hatóságok a Mecsekben

Razziáztak a hatóságok a Mecsekben vasárnap. A határőrök, a rendőrség és a természetvédelmi őrök közösen tartottak ellenőrzéseket azokon a természetvédelmi területeken, ahol gyakran járnak illegálisan terepmotorosok és quadosok.

Az akció sikeres volt, három járművet is lefoglaltak. A razziát többek között azért kezdték el, mert múlt hétvégén az árokba zuhant és meghalt egy guados a Mecsekben.
A hatóságok azonnal lefoglalták azokat a járműveket, amelyek tulajdonosait igazoltatták, egyben eljárást indítottak ellenük, mert engedély nélkül hajtottak be természetvédelmi területre. A természetvédelmi őrök szerint több tucat motoros és guados közlekedik természetvédelmi területeken, bár tudatában vannak annak, hogy tilos. Deme Tamás a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a zaj és a növények kitaposása nagy károkat okoz a területeken.

Aki természetvédelmi területre hajt be engedély nélkül, az szabálysértést követ el, ami akár 100 ezer forint bírsággal is sújtható. Emellett a szabálysértőknek arra is számíthatnak, hogy a járművüket elkobozzák, sőt még az is lehet, hogy soha vissza sem kapják.








hirdet�s