Rátámadtak a gyereket elütő nőre Encsen

Akt.:
Illusztráció - Rátámadtak a a gyereket elütő nőre Encsen
Illusztráció - Rátámadtak a a gyereket elütő nőre Encsen
Encs – Olvasóink szerint kis híján lincselés alakult ki a baleset nyomán a helyszínen, a nőnek a fogát is kiverték az autót megrongálták.

Több olvasónktól is jelzést kaptunk arról, hogy egy balesetet követően kis híján újabb „Olaszliszka” történt Encs Fügöd várásrészének egyik utcájában szombaton délután. Az arra közlekedők állítják: ott gyakori, hogy kisgyermekek játszanak az út szélén, vagy szaladnak ki az úttestre, felnőtt felügyelet nélkül, ezért mindenki óvatosan és csökkentett sebességgel közlekedik arra.

Takarásból lépett ki

Így tett az a helyi nő is, aki szombaton délután arra járt autójával, ennek ellenére takarásból elé lépett egy gyerek, minden igyekezete ellenére sem tudta elkerülni a balesetet, és elütötte. Azonnal kiszállt az autójából, hogy a gyerek segítségére siessen, azonban a kislány összeszaladó rokonsága a nőre támadt, bántalmazták és az autóját is megrongálták.

A lapunknak nyilatkozó helybeliek szerint a nőnek kiverték egy fogát is, és a vele lévő vejét fojtogatták, a nagyobb bántalmazástól egy utcabeli nő igyekezett védeni az autóst.

„Életveszélyesen megfenyegették, így aludni sem mer otthon, Fügödön, míg a lakását éjszaka rendőrök felügyelték, mivel felgyújtással fenyegették meg, továbbá a hölgy gyermekének a halálát ígérték, így rokonainál lakik jelenleg átmenetileg, nem mer a saját otthonában aludni” – állítja olvasónk.

A közösségi oldalon ennél durvább leírása kering az esetnek, ebben azt írják több fogát is kirúgták a nőnek, az autóját pedig felborították, az utcabeli nő pedig a saját testével védte a lincselés ellen, így ő is megsérült.

Két támadó őrizetben

A megyei rendőr-főkapitányságon kérdéseinkre levélben válaszoltak hozzátéve, hogy az abban leírtakon túl az esettel kapcsolatban egyéb részleteket nem áll módjukban közölni.

„Encs, Fügöd településrészén közlekedett 2018. október 6-án 15 óra 40 perkor egy 52 éves helyi nő személygépjárművével. A sofőr autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy 5 éves kislány szaladt ki. Az asszony észlelve a gyermeket megpróbálta elrántani a gépjárműve kormányát, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt gépjárművéből. Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg többen az asszonyt kezdték hibáztatni a történtekért, majd két férfi, egymást követően bántalmazta a nőt, valamint az autóját is megrongálták. A helyszínre – a bejelentést követően néhány percen belül – kiérkező rendőrök a dühös helybelieket megnyugtatták, a gépjárművet kormányzó hölgyet a szolgálati autójukba ültették, a mentőszolgálat munkatársai pedig kórházba szállították a súlyos sérülést szenvedett gyermeket. A rendőrök a sofőrt ért bántalmazással összefüggésben egy 19 és egy 27 éves helyi férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette” – közölték.

ÉM-HI