Rasmussen további tagországi hozzájárulásokat kér a líbiai bevetésekhez

Brüsszel  (MTI) – További tagországok hozzájárulását kérte hétfőn a NATO főtitkára az atlanti szövetség líbiai bevetéseihez.

“Néhány szövetséges, aki kezdettől fogva viseli a terheket, most azt kezdte kérdezgetni, lehetne-e egy kicsit szélesíteni a részvételt” – fogalmazott brüsszeli sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen. Azonosulva e felvetéssel, a líbiai műveletek “széleskörű támogatására” szólította fel a tagállamokat. Szerinte most, hogy a küldetést szeptember végéig meghosszabbították, indokolt lenne minél több tagállam részvétele. A főtitkár jelezte, hogy ezt fel fogja vetni a NATO-országok védelmi minisztereinek szerdai-csütörtöki brüsszeli tanácskozásán.
    Az ENSZ Biztonsági Tanácsától kapott felhatalmazás alapján a NATO hadereje gondoskodik arról, hogy tengeri úton ne jusson el fegyverszállítmány Moammer el-Kadhafi rezsimjéhez, valamint hogy betartsák a líbiai légtérben a repülési tilalmat. Emellett a NATO rendszeresen légicsapásokat mér a líbiai polgári lakosságot támadó, illetve fenyegető katonai erőkre.
    A NATO-vezetésű líbiai katonai műveletben jelenleg kilenc ország – a szervezeten kívüli Egyesült Arab Emírségek mellett a 28 tagú NATO-ból pusztán nyolc tagország, nevezetesen Belgium, Dánia, az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia és Olaszország – vesz részt tevőlegesen. Nyolc további ország közvetlenül ugyan nem vállal feladatokat, de különböző jellegű támogatást nyújt. Így például a spanyolok, a hollandok, illetve a nem NATO-tag svédek repülőgépeket bocsátottak rendelkezésre a repülési tilalom ellenőrzéséhez – de nem a légicsapásokhoz.
    Rasmussen felszólítása brüsszeli megfigyelők szerint elsősorban Berlinnek szól. Guido Westerwelle német külügyminiszter azonban hétfőn újra megerősítette, hogy Németország nem hajlandó részt venni a líbiai NATO-fellépésben.








hirdet�s