Rákócziról a pataki Rákóczi várban

Rákócziról a pataki Rákóczi várban
1708-ban Sárospatakon, a Rákóczi várban tartották a magyar országgyűlést. Az esemény 300. évfordulóját szombaton ünnepelték meg a Vörös torony lovagtermében, ahol a hagyomány szerint a pataki országgyűlést tartották. 

Dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere elmondta, ez volt az utolsó kuruc országgyűlés. Előadásában megemlítette, korszakalkotó országgyűlés volt Sárospatakon, hiszen itt hangzott el első ízben, hogy az ország zárszámadása nyilvánosan történjen meg, és itt ígértek szabadságot a háborúban végig részt vevő jobbágyoknak.

Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a Rákóczi-család és a megye kapcsolata ezer szállal fonódik össze és ez egy olyan érték, amelyről évszázadok múltán sem szabad elfeledkeznünk egy pillanatra sem, hiszen az akkor történt eseményeknek máig tartó üzenetük van.
Dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke előadásában emlékeztetett arra, hogy a sárospataki országgyűlés bár jelentős határozatokat hozott, mégis elkésett, ugyanis nem sokkal a vesztes trencséni csata után tartották, amely választóvíz volt a szabadságharc történetében, hiszen innentől datálódott a II. Rákóczi Ferenc vezette mozgalom hanyatlása.

-bg-