Ragaszkodnak az iskolához Borsodszentyörgyön

Borsodszentgyörgy – Csaknem kétszázhusznegy millió forintos költségvetésében negyvennégymillió forintos milliós lyuk tátong. Veszélyben van az iskolájuk.

A hiányt a közös irányítású iskola és óvoda produkálja – mondta Németh Gyula, az Ózdhoz közeli település polgármestere. Az intézmény állami normatívája 37 millió 353 ezer forint, ezzel szemben a költségvetése 83 millió, vagyis az önkormányzatnak 45,7 milliót kell(ene) hozzátennie. Ez az intézmény költségvetésének ötvenöt százaléka…

Áldozatot hoznak

– Az ésszerűség azt diktálná, hogy ne működtessük önállóan az intézményt, de a szülők és pedagógusok nagyon nagy áldozatot hoznak – folytatta a község első embere. – Társadalmi munkával oldanak meg sok mindent, például parkosítanak, festenek, karbantartást végeznek, rendezvényeket szerveznek.
A pedagógusok szeptembertől túlóra helyett “felajánlásból tartják majd a délutáni programokat. Erre azért volt szükség, mert a bejárók szülei nem tudták megoldani gyermekeik délutáni elhelyezését. Az elmúlt tanévben negyvennégy bejáró tanulójuk és öt óvodásuk volt, szeptembertől hatvanhárom iskolást írattak be és ez a szám csak növekedhet.

Iskolásaik nagyon jó eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken, továbbtanulásuk során pedig mindenhol megállják a helyüket. Ezért a szülők más településekről is szívesen viszik csemetéiket a Borsodszentgyörgyre. A helyi képviselő-testület döntése értelmében a bejáró tanulókat iskolabusszal szállítják, azonban erre sem tudunk kiegészítő normatívát igénybe venni, mert nem társulásban működtetik az intézményt.
A polgármester szerint ez az ördögi kör: ha társulnának, a szülők egy része elköltözne a településről, a bejárók pedig szintén nem Szentgyörgyre járnának – és nem is abba az iskolába, amelyikkel közösködnének.
Hogyan tovább, mi a megoldás? Most erre keresik a választ a faluban, mert a forráshiányt hosszú ideig nem képesek “lenyelni”.








hirdet�s