Ráégett a műszálas ruhája is – Heroikus küzdelem Miskolcon a megégett 8 éves kisfiú életéért

Akt.:
Megyénk mellett Hevesből, Nógrádból és Szabolcs-Szatmár-Beregből is fogadják az égési sérült gyerekeket a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában, ahol a 8 éves kisfiút is ápolják
Megyénk mellett Hevesből, Nógrádból és Szabolcs-Szatmár-Beregből is fogadják az égési sérült gyerekeket a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában, ahol a 8 éves kisfiút is ápolják - © Fotó: Vajda János
Miskolc – Több mint két hónapja küzdenek két osztály dolgozói a súlyosan megégett kisfiú életéért a GYEK-ben.

A nyolcéves kisfiú szülője vette észre otthon, hogy a gyermek az égő bozót mellett áll és lángol a ruhája. A megyei kórház gyermek aneszteziológiai és intenzív osztályára március 26-án érkezett beteg kritikus állapotban volt, testének 80 százalékán mély II-III., helyenként IV. fokú égési sebekkel, emellett súlyos légúti égést is szenvedett. A fej és a nyak sérülése miatt a légcsövön külön nyílást kellett ejteni és tubust behelyezni – idézték fel a tegnapi sajtótájékoztatón.

Az első 24 óra rendkívül kritikus volt a gyermek számára.” Dr. Bolyos Aranka

– Régóta együtt dolgozó kollégákból áll az orvoscsoport, amely fogadta a kisfiút, de én még ilyet nem láttam: mindenki arcára kiült a döbbenet – osztotta meg dr. Papp Rózsa főorvos, az égési centrum vezetője.


Csak a csontba…

Mint dr. Bolyos Aranka, a gyermek intenzív és aneszteziológiai osztály vezető főorvosa elmondta, a gyereknek nem volt használható vénája, ezért a sokktalanítót és a fájdalomcsillapítót a mentők csak a csontba tudták beadni. A végtagok keringési zavarát okozó körkörös égés és a lélegeztetést nehezítő, a mellkast és hasat páncélszerűen szorító megégett bőr miatt a felvételét követő 1 órán belül elkerülhetetlen volt a bőr bemetszése, az elpusztult szövetek egy részének lemetszése. Az első 24 óra rendkívül kritikus volt a gyermek számára. A sokktalanítás mellett keringéstámogató, vérnyomás­emelő kezelést igényelt a gépi lélegeztetés és folyamatos fájdalomcsillapítás mellett.

A 3. naptól nagy felszíneken eltávolították az elpusztult szöveteket, amelyeket a lehetőségekhez mérten pótoltak – eddig 17 műtéten esett át a gyermek. Minthogy a bőr védőszerepe megszűnt, a sérülés utáni 10. naptól súlyos fertőzés tünetei jelentkeztek, kezdetben a légutakban, majd a testfelszín jelentős részén. Ennek következtében az addig átültetett bőrök nagy része és a bőralap pótlására használt szövetek is lelökődtek. Az általános gyulladásos tüneteket eddig sikerült lokalizálni.


Egy egész csapat

– A naponkénti kötözések 1,5–2 órát vesznek igénybe, rendszeresen 8–10 személy, altatóorvosok, asszisztensek, sebészek, műtősnők, nővérek, műtős segédek és gyógytornászok dolgoznak annak érdekében, hogy minél gyorsabban lehessen a kötéscserét elvégezni, az egyre kritikusabbá váló lehűlést mérsékelni. A beteg 2 hétig igényelt gépi légzéstámogatást, azóta a légcső vendégnyílásán keresztül spontán lélegzik. Szondán át és vénás úton táplálják, de szívószállal képes folyadékot magához venni. Beszélni nem tud a légcsőkanül miatt, de tudnak vele kommunikálni. A beteg ép bőrfelületéről a gyógyulás ütemétől és a beteg állapotától függően hetente többször saját részvastag bőrt vesznek kézi eszközzel (elektromos bőrvételi kés hiányában), amellyel kisebb vagy nagyobb nagyítású bőrhálóval a bőrhiányt pótolják. Az első napokban már saját bőrsejt tenyésztését kezdték a Győri Szövetbankban, melyből nagyobb fedés a sérülés utáni 27. és 36. napon volt lehetséges. A tenyésztett bőr által adott szövetpótlás azonban kétséges, a vékony réteg sérülékeny.

A gyermek tisztában van azzal, hogy egyes ujjpercei és ujjai hiányoznak, a karjait nem tudja kinyújtani. „Elképzelhető, milyen nehéz a lelkét egyensúlyban tartani”, fogalmazott Papp főorvosnő. Tőle tudjuk: az anya látogatja fiát, de még a döbbenet állapotában van. A nővérekre hárul, hogy a gyermeket megfelelő módon fektessék, mozgassák, etessék, próbálják rábírni az együttműködésre, amivel a gyógyulás segíthető. Előreláthatóan a bőr hegesedése, az ízületi merevség valószínűleg súlyos maradványtünetekkel jár.

Szalóczi Katalin


Új eszközök kellenének

A B.-A.-Z Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában 2002-től a gyermek­ égettek ellátásának legmagasabb szintjére emelt égési centrum működik, ám azóta is a korábbi eszközöket használják (égetteket 1956-tól látnak el). Az érintett két osztály évente 130–150 égési sérültet lát el. Nagy szükség van a régi eszközök felújítására, cseréjére. A nagy műtéti számra tekintettel sürgőssé vált a minimális működési feltételekhez szükséges elektromos bőrvételi eszköz beszerzése. Új homokágyra is szükség lenne. Az egyetlen homokágy (amelyben a homokszemeket levegő keringeti, csökkentve a fertőződést, a fájdalmat, serkentve a keringést) húsz­éves, működésben tartásához felhasználtak minden korábbi lehetőséget. Egy új homokágy 15 millió forintba kerülne, egy felújított 7-be. Összevetésképp: a kisfiú ellátásának havi költsége 2 millió.










hirdetés