Rablókat fogtak a kaposvári rendőrök – két benzinkutat is kifosztottak tavaly

Már előzetes letartóztatásban van az a két fiatalember, akik két benzinkutat is kiraboltak tavaly év végén Dél-Dunántúlon. Novemberben egy pécsi, decemberben pedig egy kaposvári töltőállomás kasszáját ürítették ki, miután flóbertpisztollyal és feszítősvassal megfenyegették az alkalmazottakat. Az egyik férfi 21, a másik 23 éves, mindketten kaposváriak. A rendőrök pénteken fogták el őket a somogyi megyeszékhelyen, de csak szerdán adtak erről hírt.

Pécsett 166 ezer forintot, Kaposváron viszont csak 13 ezer forintot zsákmányoltak. A kaposvári benzinkúton két kamera is rögzítette a rablást 2006. december 10-én éjjel. A két csuklyás, símaszkos férfi a pult mögé lépett és fegyvert fogott az ott dolgozókra, akik kiürítették a kaszát – mondta a Független Hírügynökségnek Herke Tamás, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója. Ugyanezzel a módszerrel rabolták ki a pécsi benzinkutat is.

A rablók úgy buktak le, hogy először korábbi tartozásaikat fizették ki a zsákmányból, munkahelyük viszont nem volt, és ez feltűnt a rendőröknek. A fegyveres rablókat egy időben fogták el a kommandósok kaposvári lakásaikon. Megtalálták náluk a rablásokhoz használt ruhákat, maszkokat és fegyvereket. Mindketten beismerő vallomást tettek, már előzetes letartóztatásban vannak. A két fiatalember büntetlen előéletű.








hirdet�s