Rabló előzetesben Ózdon

Akt.:
Rabló előzetesben Ózdon
Rabló előzetesben Ózdon - © Fotó: police.hu
Ózd – A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt 17 éves fiút, aki egy ózdi nő telefonját rabolta el.

Amint arról korábban már hírt adtunk az Ózdi Rendőrkapitányság 2015. március 30-án a késő esti órákban rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben.

A nyomozás kiinduló adatai szerint aznap 22 óra 45 perc körüli időben a székhelyi város Munkácsy útján egy gyalogosan közlekedő, 24 éves nőre egy férfi rátámadt, megfenyegette, telefonját erőszakkal elvette, majd megpróbálta arra is rábírni, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Egy elhaladó autó azonban az elkövetőt megzavarta, aki így a helyszínről elmenekült. A sértett a támadás következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az eljárás során beszerzett adatok alapján az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, majd 2015. április 2-án 13 óra 17 perckor lakásán elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. E. 17 éves helyi lakost, akit a bíróság 2015. április 5-én előzetes letartóztatásba helyezett.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: , ,


Sporthírek