Friss hírek

2007.09.29. 13:27

Törvényjavaslat a hegyközségekről

<p>Csaknem a felére csökkenhet a hegyközségek száma Magyarországon, miután a kormány beterjesztette a hegyközségekről szóló, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról rendelkező törvények módosítását - közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a jövőben változna a kötelező hegyközségi tagság feltétele is, amely az eddigi 500 helyett 1000 négyzetméternyi szőlőterület lenne.</p>

A jelenlegi jogszabály szerint már 50 hektár szőlőterülettel lehet önálló hegyközséget alapítani, amit a kormány 500 hektárra emelne. Budai Bernadett szerint erre azért van szükség, hogy a nagyobb hegyközségek jobban el tudják látni a feladatokat. Ha a parlament is elfogadja a törvénymódosítást, akkor a 316 hegyközség helyett 179 működne majd az országban.

Változna a hegyközségi tagság feltétele is. A jövőben 500 négyzetméter helyett 1000 négyzetméter szőlőterület fölött lenne kötelező a tagság, amitől a kormány azt várja, hogy így csökkenek majd az adminisztrációs terhek.

Budai Bernadett közölte, a törvénymódosító javaslatok között az is szerepel, hogy a termelők utólag legalizálhatják az engedély nélküli szőlő kivágását és telepítését, de ezért
bírságot kell fizetni.

Kiss László, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta, hogy szükség van a módosításokra. Szerinte a nagyobb hegyközségek példul profibban tudják majd elvégezni a munkájukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!