Quaestor – Két mese közt egy újabb csőd

Akt.:
A Questor miskolci irodája
A Questor miskolci irodája - © Fotó: Cziffra Andrea
Miskolc – Ki némileg bizakodón, ki letargikusan hagyta el kedden a miskolci Quaestor pontot.

– A másik brókerház botránya után is nyugodt voltam, én 1990-től a Quaestornál fektetem be a pénzemet, s mind ez ideig nagyon elégedett voltam. Hanem most a tévében, két mesefilm között hallottam a hírekből, hogy mi történt – osztja meg egy idős hölgy az előzményeket. – Rögtön jöttem, hogy tájékozódjam. Hát, nem sok jóval kecsegtetnek, pedig én egész életemben azért a 6 millió forintért dolgoztam, ami most elúszhat. Úgy rakosgattam félre, hogy idős koromban biztonságban érezhessem magam. Kötvényekben volt, azokról azt mondták, hogy ők sem tudnak semmit, legfeljebb az jön majd vissza, ami államkötvényekben volt. Akik itt tájékoztatnak, szegények, ők nem tehetnek róla, tudom, hogy ők maguk is károsultak. A következő kamatfordulónál akartam kivenni, mert protézisműtét előtt állok, kellene a pénz. Abból a 76 ezer forintos nyugdíjamból az operáló orvosnak sem tudok adni. Ha ezt tudom, inkább a fenekem alatt tartottam volna a pénzt, onnan csak nem lopják el, s akkor nyugodtan alszom – panaszolja.

Futhatnak a pénzük után?

Egy vörös hajú férfi higgadtan számol be:

– Elégedett vagyok a tájékoztatással. Nem kell elcsüggedni – igaz, neki „csak” 600 ezer forintja sorsa csüng a levegőben. – Nem kell mindjárt a falnak rohanni – teszi hozzá.

Egy kalapos hölgy – mint mondja, 81 és fél éves – megindokolja, miért gondolta, hogy az 1 millió 200 ezer forintja kötvényekben miért lesz a legjobb helyen a Quaestornál.

– Több lábon állnak, azon túl, hogy befektetéssel, pénzügyi tanácsadással és turisztikai ágazattal is foglalkoznak. Nem tudom, miért mondják, hogy mindenki gondoskodjon az öregkoráról maga, gyűjtögessen előre, s kösse le a pénzét, ha egyszer ennyire bizonytalan a pénzvilág. Bejelentik az öncsődöt, s akkor a kötvényesek futhatnak a pénzük után? Még talán az állampapírokért valamilyen szinten garanciát vállal az állam.

A témát hallva vannak, akik az utcáról csatlakoznak hozzánk, szidják a gátlástalan pénzembereket, s az országot, a világot, amelyben „ezek” mindent megtehetnek.

– Szalóczi Katalin –

Ezt kérdeztük

Az Észak-Magyarország a Quaestor kommunikációs igazgatójához fordult a következőkkel: „Kérem, tájékoztassa lapunkon keresztül olvasóinkat: kiket, hány/mely megyénkbeli ügyfelüket miként érinti a részleges felfüggesztés? Mi a teendőjük? Hányan keresték miskolci pontjukat (azt megtapasztaltuk, hogy a megadott telefonszámon szinte elérhetetlenek), mik voltak a legjellemzőbb kérdések, mik ezekre a válaszok?Bende Gyöngyi telefonon úgy reagált: ezekre a kérdésekre nem válaszolhatnak, megegyezés szerint csak közleményeken keresztül adhatnak tájékoztatást. Ám azt sem tudta megmondani, mikorra várható a következő közlemény.








hirdet�s