A legutóbbi kupasorozatban a Bp. Honvéd állította meg a Putnokot
A nyolcaddöntő első mérkőzése előtt vasárnap a pontvadászatban lépett pályára a Putnok VSE csapata, amely ismét nyert, így őszi bajnok lett a labdarúgó NB III Mátra csoportjában.
– Kétségtelen, hogy egy szép fél szezon van mögöttünk – mondta az Észak-Magyarországnak az észak-borsodiak támadója, Monyók Péter. – Azt hiszem, teljes mértékben elégedettek lehetünk, és személy szerint én sem panaszkodhatom, mert tizenhat találattal a csoport góllövőlistájának az élén állok. A Diósgyőr tartalék ellen nem játszottunk igazán jól, bár mindenki hozta a tőle elvárt minimumot, a meccs színvonala nem volt túl magas.
A hírek szerint a kaposváriak vezetőedzője, Sisa Tibor a helyszínen követte fi gyelemmel ezt az összecsapását. – Igen, itt volt, én is láttam – jelezte Monyók Péter. – Felmérte, hogy mire számíthat tőlünk, és igaz, hogy két osztállyal a Kaposvár „alatt” vagyunk, nem szeretne meglepetést a mester, nagyon komolyan készül, ezért is utazott el Putnokra. Nekünk a legfontosabb célunk az volt, hogy jó eredményeket érjünk el a bajnokságban, hogy nyugodtan mehessünk a téli szünetre, tehát a zöld-fehérekkel sorra kerülő párharc már amolyan ajándék, bónusz, teher nélkül megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek egy élvonalbeli csapattal szemben.
A PVSE immár – mondhatni – szokásosan NB I-es alakulatot hoz a városba, ami mindenképpen csemege a helyi sportbarátoknak. De hogy konkrétan miként készül, készül- e egyáltalán a hazai gólfelelős a kaposvári védőkre?
– Nem – nyilatkozta határozottan Monyók Péter, kihangsúlyozva még egyszer az osztálykülönbséget. – Úgy megyek ki, hogy hozzam, amit tudok, aztán kiderül, hogy az mire lesz elég. Edzést szerdáig már nem terveztünk, de két órával a kezdés előtt találkozunk a sporttelepen, ahol edzőnk, Koszta Péter vázolni fogja azokat a dolgokat, amiket a Kaposvárral kapcsolatban tudni kell, mire figyeljünk. Jó lenne olyan végeredményt hozni, ami nem teszi lefutottá a visszavágót, amelyre már egy nappal korábban el fogunk utazni.
ÉM-MI
Jegy információ |
| A szerdai találkozóra egységesen 700 forintba kerül majd egy belépőjegy,viszont a 14 év alattiak ingyenesenszurkolhatnak a PVSE-nek. |