Putnokon vizitál a megye

Akt.:
A Gömör Expo után ezúttal a Megyenap kerül megrendezésre Putnokon
A Gömör Expo után ezúttal a Megyenap kerül megrendezésre Putnokon
Miskolc, Putnok – Szombaton Gömör­ország fővárosában, Putnokon rendezik meg a III. Megyenapot.

„A III. Megyenapot június 17-én, szombaton délelőtt 10 órától Putnokon, a városi sportcsarnok előtti téren rendezzük meg” – jelentette be Török Dezső az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett rá, hogy a megyei közgyűlés 2014-ben döntött a középszintű összetartozást erősítő rendezvény életre hívása mellett. Az időpontja II. Rákóczi Ferenc magyar földre lépésének napja, június 16-a (vagy a legközelebbi hétvége). Megtudhattuk, hogy az ország megyéinek mintegy kétharmada hívott életre hasonló rendezvényt.

A megye minden részéből várjuk a látogatókat.” Török Dezső

Szerencs és Tokaj után…

Az első megyenapnak Szerencs, a másodiknak Tokaj adott otthont, az idén pedig a megyejárás keretében a magyarországi Gömör központja, Putnok következik.

A programot ismertetve az elnök kitért rá, hogy az egész nap ingyen látogatható rendezvényen lesznek gyermekműsorok, koncertek, értékdíjátadó és számos kísérőrendezvény is. A határon túli partnerek is képviseltetik magukat a közös rendezvényen, amelyre a megye minden részéből várják a látogatókat.

Mindent elkövetünk, hogy a megyenap sikeres legyen.” Tamás Barnabás

Beleillik a sorba

„A nagy hagyományú Gömör Expóhoz és a Krumpli Fesztiválhoz hasonlóan szeretnénk, ha a megyenap is sikeres lenne Putnokon, ezért mindent elkövetünk” – jelentette ki Tamás Barnabás polgármester.

Emlékeztetett rá, hogy a történelmi Gömörből Trianon után csupán 23 település maradt Magyarországon, és Putnok városa volt a megye­székhely. Az országban sokan nem is tudnak mást Gömörről, mint a mesét, amely szerint Mátyás király itt kapáltatta meg a főurakat. Szeretnék magukat megmutatni, ezért is vette örömmel, hogy a megyei önkormányzat választása Putnokra esett. A megyejárás keretében az önkormányzat is bemutatkozik a lakosságnak.

ÉM-SZB


A III. Megyenap programja

  • 10.00 Alma együttes,
  • 11.00 Megnyitó,
  • 12.00 Sajósenyei Kicsi Madár Néptáncegyüttes,
  • 12.30 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommandós bemutatója,
  • 13.00 Péderi Vegyeskar,
  • 13.30 Audrey M,
  • 14.00 Erica-C Dance School and Company,
  • 15.00 Miskolci Művek,
  • 16.30 Szandi,
  • 17.30 A Talán Teátrum műsora,
  • 18.15 Juhász Marcell bűvész előadása,
  • 20.00 Fenyő Miklós koncertje








hirdet�s