Tovább építik, szépítik Putnokot

Tamás Barnabás (balra) és Riz Gábor országgyűlési képviselő a Várady Béla Sportközpont átadásán
Tamás Barnabás (balra) és Riz Gábor országgyűlési képviselő a Várady Béla Sportközpont átadásán - © Fotó: ME
Putnok – A 2019-es esztendő a turizmus fejlesztéséről szól a gömöri városban és a Putnoki járásban.

A mögöttünk hagyott esztendőkben számos tervet megvalósítottak Putnokon, amelyek az élet minden területén előrevitték a gömöri települést. A sor élére kívánkozik az új tanuszoda átadása, a Várady Béla Sportközpont felújítása és a Sajó-völgye Focisuli megépülése is. A sportberuházások mellett azonban folyamatban lévő fejlesztésekről és 2019-ben megvalósuló pályázatokról is lehet beszélni. Tamás Barnabás polgármester szerint idén a turizmusfejlesztés irányába halad Putnok, hiszen a környéken lévő idegenforgalmi attrakciókból a város is sokat profitálhat. Ehhez azonban néhány dologban lényeges az előrelépés.

Két keréken a városba

„Az egyik legfontosabb idei fejlesztésünk a kerékpárút megépítése lesz, ami a helyi lakosság mellett a hozzánk érkező vendégek számára is fontos lehet – fogalmazott Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – Egy tizennégy kilométeres szakaszról van szó, amely Dubicsány irányából érkezik be Putnokra a 26-os mentén, a városban érinti valamennyi közintézményt, majd egészen Serényfalváig halad tovább. A putnokiaknak tehát lehetőséget kínálunk arra, hogy a különböző ügyeiket, esetleg a kisebb bevásárlásokat két keréken elvégezzék, a turisták pedig egy hosszabb kirándulás részeként érinthetik a várost. A konkrét út mellett kerékpártárolókat is telepítünk, hogy aki esetleg tömegközlekedéssel tervezi tovább az útját, az is biztonságosan el tudja helyezni a biciklijét.”

A turisztikai beruházások ezzel nem érnek véget a gömöri településen. Ugyancsak ebben az esztendőben megépül egy kilátó, a Sajón csónakházat és stéget terveznek, valamint rácsatlakoznak az Országos Kéktúra útvonalára. A 26-os főútnál Miskolc irányából Gömör kapuja, Ózd felől pedig egy Városkapu fogadja majd a jövőben az érkező vendégeket és a hazatérő lakosokat. Emellett azonban az önkormányzat arra is komoly hangsúlyt fektet, hogy a meglévő intézményhálózat jól, és eredményesen működjön.

Fejlett intézményrendszer

„A belváros fejlesztését is folytatjuk, hiszen egy modern kisvárosi központ kialakítását kezdtük meg – folytatta Tamás Barnabás. – Ennek egy lényeges eleme az egykori Vám-ház átépítése, amely néhány hónapon belül őstermelői piacként, és vásárcsarnokként funkcionálhat. Ezt egy 300 milliós pályázat eredményeként tudjuk megvalósítani, de emellett energetikai projektek is befejeződtek, illetve idén zárulnak. Ennek eredményeképp valamennyi városi intézményünk akadálymentesített, szigetelt és napelemekkel ellátott lesz, tehát fenntartási szempontból is sokat lépünk előre. Ha az elmúlt három esztendőre visszatekintek és összeszámolom a Putnokon megvalósult beruházások értékét, akkor nagyságrendileg 4,5 milliárd forint jön össze, ami egy 7600 lélekszámú városban komoly eredménynek tekinthető.

Eredményes civilek

Tamás Barnabás azt is hozzátette, hogy a Putnokon működő civil szervezetek remek munkát végeznek. Kiemelkedik a Gömöri Népfőiskolai Egyesület, a Putnok Városért Egyesület, valamint a Nyugdíjas Klub, akik napi szinten, aktívan részt vesznek a település mindennapjaiban. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy országos szinten nagyon kevés ilyen méretű város rendelkezik egyaránt két óvodával, általános iskolával középfokú oktatási intézménnyel és múzeummal, ami az élhetőség szempontjából is rendkívül lényeges. Most már az is ténykérdés, hogy 2019-ben átadják Putnok új bölcsődéjét, amely két csoportszobában, összesen 24 gyermek fogadására lesz alkalmas.

ÉM-ME



Putnok.
BOON.HU






hirdetés