Minimális előnnyel az élen

Trizs csapatában ősszel 26 játékos lépett pályára
Trizs csapatában ősszel 26 játékos lépett pályára - © Fotó: Magánarchívum
Trizs – A Trizs labdarúgócsapata lett az őszi bajnok a megye III. Észak-Borsod csoportjában.

A labdarúgó megyei III. osztály Észak-Borsod csoportjában a Trizs SC telel az élen. Igaz, a dobogósok sorrendjében szűk a ,,tűrés”, a második helyezett Jákfalvát 1, a harmadik Borsodszentgyörgyöt 2 ponttal előzi meg az a listavezető, akik a tavalyi évadban egy év kihagyás, és újraszervezés után neveztek a hatodik vonal küzdelmeire.

Tavalyelőtt nem

– Tulajdonképpen mondhatjuk úgy, hogy újraindult a településen a labdarúgás, mert bár Trizsen 2011-től 2016-ig működött csapat, de aztán egy év kimaradt. Ennek idején azonban erős hiányérzetünk volt, nem csak itt Trizsen, mert a környező településekről is kaptunk ilyen jelzéseket, ahonnan sokan jártak át a meccseinkre, a jó hangulat miatt. Emiatt arra jutottunk, hogy veselkedjünk neki a feladatnak, hozzunk össze egy csapatot – mondta Süttő Krisztián, a Trizs csapatának edzője. – Mivel a 90-es évek elejétől folyamatosan szerepelt a csapat a megye II-ben, megye III-ban, megvannak a tradíciók, én magam játékosként, majd vezetőként is dolgoztam a csapatért, és mivel ismerem a közeget, szerepet vállaltam az újjászervezésben. A faluban voltak olyan rutinos játékosok, akik szerettek volna itt játszani, rájuk építkezve kezdtük el megkeresni a környéken élő ügyes labdarúgókat. A tavalyi évad végén ezzel a csapattal a negyedik helyen végeztünk, a dobogóról alig maradtunk le, és ez az eredmény lendületet adott. A szomszédos településen, Zádorfalván megszűnt a foci, innen sok játékos jött át, és ezzel olyan nagy létszámú keretünk lett, ami olykor a bőség zavarát hozza. Összesen 27 igazolt játékosunk van, akik közül 26 fő az ősszel pályára is lépett. Minden meccsre 20 fős keretet tudtunk kialakítani, és megmondom őszintén, hogy nagy fejtörést okozott, hogy mikor kit hagyjak ki, hogy miként osszam úgy a szerepeket, hogy senkinek ne menjen el a kedve. Úgyhogy rotációt alkalmaztunk, és a cserelehetőségeket is igyekeztünk maximálisan kihasználni, hogy minél többen hozzá tehessenek a csapat játékához.

Mire számítanak?

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a szoros élmezőnytől mire számítanak tavasszal a trizsiek, illetve, hogy cél-e, hogy az első helyen végezzenek.

– Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból már az ősszel is. Nem vagyunk rossz helyzetben, de a Jákfalva és a Borsodszentgyörgy nagyon közel van hozzánk, és hármunk között dől majd el az elsőség sorsa – mondta Süttő Krisztián. – Mivel szerepeltünk korábban a megye II-ben, tudjuk, hogy az esetleges feljutásnak mik az előnyei és a hátrányai. Motiváltak vagyunk, szeretnénk meccseket nyerni tavasszal is, a többit majd meglátjuk az évad végén. Az biztos, hogy sok olyan fiatalunk van, akik nem próbálták ki magukat a megye II-ben, és az eggyel magasabb osztályhoz az anyagiakat valószínűleg meg lehetne szerezni, a nagyobb kihívást az jelentené, hogy utánpótláscsapatokat is kellene indítanunk. Ezt Trizsen belül nem tudnánk megoldani, csak a környező településekkel összefogva, de már vannak ötleteink a hogyanra.

Arra a kérdésre, hogy min múlhat az osztályváltásuk, mi dönthet a dobogósok sorrendjében, a következőket felelte a trizsiek edzője:

– A tavaszi sorsolásunk viszonylag kedvező, többször játszunk itthon, és mind a két riválisunkat hazai pályán fogadjuk. Ha ezeket a rangadókat meg tudjuk nyerni, akkor nagyokat léphetünk a bajnoki cím felé. De 11 forduló az sok, és nem tudjuk, hogy a téli szünetben a Jákfalva és a Borsodszentgyörgy mennyire erősít. Mivel pici a pontkülönbség bárki befuthat, természetesen mi is.

ÉM-BCS


Megye III. Észak-Borsod csoport

1. Trizs 12 10 1 1 46-10 31

2. Jákfalva 12 10 – 2 41-13 30

3. Borsodszentgyörgy 12 9 2 1 40-19 29

4. Nagybarca 12 6 1 5 22-20 19

5. Felsőtelekes 12 5 2 5 27-28 17

6. Kurityán 12 5 2 5 20-23 17

7. Hódoscsépány 12 5 – 7 26-30 15

8. Alsószuha 12 5 – 7 35-44 15

9. Martonyi 12 4 2 6 24-36 14

10. Szuhogy 12 4 1 7 14-26 13

11. Sajókaza ** 12 4 2 6 25-27 10

12. Izsófalva *** 12 4 – 8 22-40 7

13. Hangony * 12 – 1 11 15-41 -1

* 2 büntetőpont levonva

** 4 büntetőpont levonva

*** 5 büntetőpont levonva



Putnok.
BOON.HU






hirdetés