Így ünnepli Borsod-Abaúj-Zemplén megye augusztus 20-át

Akt.:
Így ünnepli Borsod-Abaúj-Zemplén megye augusztus 20-át
Így ünnepli Borsod-Abaúj-Zemplén megye augusztus 20-át
Miskolc – Megemlékezések, koszorúzások, az új kenyér megáldása, koncertek és tűzijáték…

Idén is nagyszabású programokkal készülnek megyénk települései, hogy megünnepeljék augusztus 20-át, Szent István napját, az új kenyér ünnepét.

Augusztus 18., péntek

FELSŐZSOLCA

10.00 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Felsőzsolca Város Önkormányzata közös ünnepi közgyűlése a Felsőzsolcai Rendezvények Házában. A vendégeket köszönti dr. Tóth Lajos, Felsőzsolca város polgármestere. Az ünnepi közgyűlést megnyitja Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Köszöntőt mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Ünnepi beszédet mond dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. Kitüntetés átadása. Az Új magyar kenyér megáldása és megszentelése. Az ünnepi műsorban közreműködik a felsőzsolcai Csomasz Brass Band, a Zsolca Táncegyüttes és Utánpótlás Együttese, a Felsőzsolcai Férfi Népdalkör és a Rozmaring Népdalkör.

MISKOLC

10.00 A Munkáspárt Miskolc városi pártszervezetének elnöksége a Szent István téren tartja az augusztus 20-i ünnepségét. Ünnepi beszédet mond dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt országos elnöke.
15.00 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal ünnepsége a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ünnepség keretében az állami tisztviselők részére elismeréseket adnak át.

TISZAÚJVÁROS

18.00 Baráti est. Csíkszereda és Neuhofen an der Krems testvérvárosok fotókiállítása a Derkovits Kulturális Központ aulájában. Testvértelepülések színpadi programjai a kulturális központ színháztermében.


Augusztus 19., szombat

ABAÚJSZÁNTÓ

10.30 A Szent István téren köszöntőt mond Sáfián Ádám polgármester, a Szent István-szobor megkoszorúzása, ökumenikus kenyérszentelés.
11.00 Az önkormányzati díszteremben városi elismerések átadása, zenés műsor Jászter Beáta és Novák Zoltán elő­adásában.
20.00 A Dísztéren a Made in Hungária című musical elő­adása.
21.30 Tűzijáték.

ALSÓZSOLCA

10.00 Sajó Vize Összeköt Fesztivál és Városnap a Sajó-parti Pihenőházban. Határon inneni és határon túli Sajó-menti települések fellépései. Széltolók Együttes. Hegyi Dávid. Kézműveskedés, arcfestés, ugrálóvár.
19.30 Az Ezüst Patak vendégzenekar koncertje a sport­pályán.
20.30 Republic-koncert a sportpályán.

BODROGKERESZTÚR

9.00 Főzőverseny és lengyel nemzeti ételek kóstolója az Eötvös József Általános Iskola udvarán.
11.30 Guszti Bohóc gyermekműsora.
13.00 Művészeti csoportok a színpadon (Harlequin, Eötvös József Általános Iskola Néptánccsoportja).
15.30 Apostol élő koncert.
17.00 Államalapítás, új kenyér ünnepe.
18.00 Bodrogkeresztúri Nyugdíjasklub.
18.00 Wielopole Skrzynskie csoport.
19.00 Utcabál a Bádel duóval.
20.00 Szaxon Csaba és Bökfi Guszti – nóta, operett.

BŐCS

12.00 Ünnepi megemlékezés a kalandparkban. Köszöntőt mond Koncz Ferenc kistérségi vezető. Ünnepi beszédet mond Nagy László polgármester. Az új kenyeret megáldja Szőnyi Tamás esperes.
19.00 István, a király rock­opera a helyi amatőr színjátszók előadásában.
21.00 Desperado.
22.00 Tűzijáték.

ENCS

17.00 A Milleniumi parkban ünnepi beszédet mond Kovács Zoltán kormányszóvivő, a Nemzeti Kommunikációs Iroda vezetője. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével. Helyi kitüntetések átadása. Közreműködők: Fügedi Dalárda, Rekettye énekegyüttes, Vaszilyné Veres Hajnalka, Takács Erika és Kardos Alexandra.
18.30 Lola.
20.00 Illés Lajos-emlékturné.
21.30 Tűzijáték.
22.00 A Kistehén zenekar 15 éves jubileumi koncertje.

MEZŐCSÁT

19.30 Szent István Napi Ünnepség a Kölcsey úti rendezvénytéren. Ünnepi megemlékezés. Köszöntőt mond Siposné Horváth Anita polgármester. Ünnepi beszédet mond Tállai András, a térség országgyűlési képviselője. Közreműködik Ódor Kristóf színművész.
20.00 Mamma Mia – musical a Sodrás Színtársulat előadásában.
22.30 Tűzijáték.

TAKTAHARKÁNY

14.00–21.00 A tájház megtekintése, udvarán kézműves foglalkozás és vásár.
16.00–22.00 Sokadalom Úriszínház népi fajátékokkal és népi körhintával.
16.00 Az Új Kenyér Napjának megnyitója a Rendezvényparkban.
16.30 A Bíborszél Együttes koncertje.
17.30 Miskolci Örömdalkör.
18.30 Jenn Benn Band.
19.15 Tuti Duo.
20.00 Balázs Fecó koncertje.
21.00 Spry Dance Club.
21.00 Tűzijáték.


Augusztus 20., vasárnap

ALSÓZSOLCA

15.00 Hagyományos Szent István-napi kenyérszentelő ünnepség az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban.

CIGÁND

09.00 Egész napos programsorozat a Bodrogközi Múzeumporta területén.
17.30 Köszöntőt mond dr. Hör­csik Richárd országgyűlési képviselő és Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere.
18.00 Marosmagyarói Tánc­csoport ünnepi műsora.
20.00 Kárpátia-koncert, tűzijáték.

EMŐD

14.00 Emődi Gyermekálom Óvoda apróságainak műsora.
14.30 Emődi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola modern tánccsoportjának fellépése.
15.00 A Polska Drenka együttes előadása.
15.20 A Vityuka néptánccsoport produkciója.
15.40 Az Emődi Pincegazdák Dalárdájának műsora.
16.00 Az Emődi Karate Sport­egyesület bemutatója.
16.30 Miskolci Illés EmlékZenekar élő koncertje. Illéstől az István, a királyig. Vendég: Kováts Kriszta.
18.00 Emőd Brass Fúvós­zenekar műsorszáma.
18.30 Ünnepi beszédet mond Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, utána kenyérszentelés. Fekete Tibor polgármester átadja a Pro Urbe-díjat.
19.00 I love retro, a 90-es évek retró bulija BenDJ-vel. Közreműködik: Betty Love, Ufo, Happy Gang.
22.00 Tűzijáték.
22.15 BenDJ.

HIDASNÉMETI

16.00 Ünnepi istentisztelet a református templomban, igét hirdet Kovács Balázs református lelkész. A Fügödi Dalárda műsora. Kavalecz Lajos: Hitünk című szobrának avatása a templomkertben. Az új kenyér megszentelése.

KAZINCBARCIKA

16.00 Bormustra. A borbarátok ünnepe a Fő téren.
17.00 A Buda Folk Band koncertje a Fő téren.
19.00 Heincz Gábor „Biga”, Veres Mónika „Nika”, Éliás Jr. & Abrakazabra koncertje a Fő téren.
21.30 Keresztes Ildikó koncertje a Fő téren.
23.00 Tűzijáték a Fő téren.

MÁD

14.00 Az államalapítás ünnepe és családi programok a Borsy-kastélyban. Kézműves foglalkozások, arcfestés, mesefoglalkozás, népi játszótér, az Áldás Zenekar koncertje táncházzal. Az Amádi Nyugdíjas Klub nagymamái szörppel kedveskednek a résztvevőknek.

MISKOLC

9.00 Zászlófelvonás a népkerti országzászlónál.
10.00 Ünnepi megemlékezés és koszorúzási ünnepség a hámori Szent István-szobornál. Beszédet mond dr. Varga László országgyűlési képviselő és dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.
10.00–14.00 A Herman Ottó Múzeum tárlatvezetésekkel várja az ünneplőket. Herman Ottó Múzeum központi épülete, képtár: 11.00, Pannon-tenger Múzeum: 11.30 és 14.00, Miskolci Galéria – Rákóczi-ház: 11.00 és 14.00, Papszeri öreg kiállítási épület: 10.00 „Egy miskolci nemes az országos politikában”. Szemere Bertalan pályaképe, pályatársai, 11.00 „Elit alakulat” – A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői, 14.00 „Volt egyszer egy stadion” – A diósgyőri sportpályák története, Színészmúzeum – Thália-ház: 11.00 és 14.00 „Ez víg város, itt jó lesz nekünk” – A miskolci színjátszás története.
12.00 Betyár Népi Játékpark gyermekjátékokkal, csúzlizda, kenyérdagasztás, tönkölykenyérsütés, kenyérvásárlás, népművészeti kirakodóvásár, a Manó Manufaktúra gyerekprogramja, Számadó Zenekar és Rétes vonat a Szent István téren.
14.00 A kolozsvári Harmadik Zenekar koncertje a Szent István téri nagyszínpadon.
14.00 A Langaléta Garabonciások előadása a Városháza és a Megyeháza közötti kisszínpadon.
15.00 A Kalap Jakab Együttes gyermekműsora a Városháza és a Megyeháza közötti kis­színpadon.
16.00 Király Viktor és zenekara koncertje a Szent István téri nagyszínpadon.
17.00 Számadó Táncház a Városháza és a Megyeháza közötti kisszínpadon.
19.15 A Miskolci Illés Emlékzenekar a Városháza és a Megyeháza közötti kisszínpadon.
20.00 Péterfy Bori és a Love Band koncertje a Szent István téri nagyszínpadon.
18.00 Ünnepi menet a Városházától az aratókoszorúval a Szent István térre. Beszédet mond dr. Kriza Ákos polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Kenyérszentelés, kenyéráldás a történelmi egyházak képviselőivel. Közreműködik a Reményi Ede Kamarazenekar, a Cantus Agriensis és a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus és Boncér Gergely színművész.
21.00 Tűzijáték.

NYÉKLÁDHÁZA

9.30 Városi ünnepség a római katolikus templom mellett, a Szent István-szobornál. A kenyér megszentelése után Urbán Sándorné polgármester mond ünnepi beszédet. A műsorban a Miskolci Nemzeti Színház művészei, az Őszirózsa Népdalkör és Nyékládháza Gyermekkórusának szólistái is fellépnek majd. A templom építtetőjének fia, vitéz ifjú Lenz József halálának 75. évfordulójáról szóló megemlékezést az ünnepség után tartja a Kárpát-medencei Vitézi Rend. Az évfordulónak egy tábla avatásával állítanak emléket. A koronázási ékszerek mérethű másolatai is láthatók lesznek Nyékládházán, a város augusztus 20-i ünnepségén. A koronázási jelvények másolata Hummel Gizella ötvösmester munkája.

ÓZD

15.00 A Szarkaláb Néptánc­csoport és a Füredi házaspár műsora az Ifjúsági Parkban.
15.30 Domaházi Pávakör.
16.00 Szabad Szombat Táncegyüttes.
16.30 Kenyérszentelés. Ünnepi beszédet mond Janiczak Dávid, Ózd polgármestere. Az új kenyeret megáldja és megszegi Szőke Gábor plébános. Közreműködik a Szabad Szombat Táncegyüttes, valamint a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrzi Egyesület.
17.00 Csordás Tibor (Fiesta).
18.30 Wolf Kati.
19.15 Erica C. Dance School Ózdi Csoportjai.
19.50 ÓMI Zenés Színház.
20.30 Happy Gang.
21.15 Tűzijáték.

PUTNOK

8.00 Szentmise, római katolikus templom.
8.00 Istentisztelet, református templom.
9.00 Városi megemlékezés, koszorúzás a Serényi László téren, a Szent István-szobornál. Új kenyér megszentelése, megáldása, majd közszolgálati kitüntetések, elismerések átadása (Belvárosi Művelődési Ház).
10.15 Aradszky László táncdal­énekes fellépése (Belvárosi Művelődési Ház).
11.30 A központi konyha és cukrászüzem átadási ünnepsége.

SAJÓBÁBONY

15.00 Szent István-napi ünnepség a római katolikus templomban. A vendégeket köszönti Orbán Zsolt, a Déryné Szabadidőközpont igazgatója. Ünnepi beszédet mond dr. Szilva István polgármester. A kenyeret megszenteli Lipcsák János római katolikus plébániai kormányzó, dr. Szarka János görögkatolikus parochus. A kenyeret megáldja Bányiné Varga Erzsébet református lelkipásztor. Az Áldás Együttes ünnepi koncertje.

SAJÓSZENTPÉTER

16.30 Formációs és társastánc a Freedance 2008 TSE előadásában a Bercsényi téren.
17.00 Ünnepi műsor a Bercsényi téren. Közreműködik az ÓMI Zenés Színház.
17.40 Ünnepi beszédet mond dr. Faragó Péter, Sajószentpéter város polgármestere. Az ünnepi kenyér megszentelése.
18.00 Groovehouse.
18.30 Raul & Ábrahám.

PÁLHÁZA

14.00 Térségi Művelődési Ház. Ünnepi beszédet mond dr. Hörcsik Richárd ország­gyűlési képviselő. Új kenyér áldása. Pesti Zenés Színpad „Magyarnak lenni” című ünnepi műsora.

SÁROSPATAK

16.30 Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeum vár­udvar (rossz idő esetén A Művelődés Háza és Könyvtára). Ünnepi beszédet mond: dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, Sárospatak dísz­polgára. Köszöntőt mond Taskó József, a B.-A.-Z. megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezet elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara B.-A.-Z. megyei elnöke. Kenyéráldás. Ünnepi műsor: Credo verséneklő együttes.

SÁTORALJAÚJHELY

17.00 Szent István park, Magyarok Világszövetsége Zempléni Tagozat ünnepsége. Ünnepi beszédet mond Darvas Szilárd református lelkész.
18.00 Rendezvénytér, Szent István király-napi városi ünnepség. Ünnepi beszédet mond Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke. A történelmi egyházak nevében az új kenyeret megáldja Gubala Róbert esperes.

SZERENCS

9.30 Ünnepi szentmise a Munkás Szent József római katolikus templomban.
10.00 Új kenyérért hálaadó úrvacsorás istentisztelet a szerencsi református templomban.
11.00 Istenszülő elhunyta görögkatolikus­­­ templom búcsú­ünnepe, ünnepi Szent Liturgia.
15.00 Új kenyérért hálaadó úrvacsorás istentisztelet az ondi református templomban.
15.30 „Ötösével” című kiállítás megnyitója Matl Péter kárpátaljai művész, a vereckei honfoglalási emlékmű alkotójának festményeiből a Rákóczi-vár Árkád termében. A kiállítást megnyitja: dr. Szi­lágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
16.30 Államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepe a Rákóczi-várban. Köszöntő: Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere. Ökumenikus ima, az új kenyér megáldása, megszentelése: Balázs Pál református lelkész, Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus, Kocsis Sándor római katolikus plébános. Koszorúzás Szent István emléktáblájánál a külső várudvaron.

TAKTAHARKÁNY

8.30 Ökumenikus istentisztelet és az új kenyér megáldása a római katolikus templomban.
9.30 Koszorúzás Szent István szobránál.
11.00 Kispályás labdarúgó-bajnokság a sportpályán.

TARCAL

17.00 Tarcal Agora. Köszöntőt mond Butta László, Tarcal polgármestere. Ünnepi beszédet mond Török Dezső, a B.-A.-Z. megyei Közgyűlés elnöke. Kenyérszentelés Polyák Péter görögkatolikus parókus. Az ünnepi műsorban közreműködnek Eperjes Erika, Kincses Károly és Kriston Milán, a Miskolci Nemzeti Színház művészei.

TISZAÚJVÁROS

10.00 Városház tér füves területén bemutatkozik a Tiszaújváros Települési Értéktár.
10.00–17.00 Nép játékok fesztiválja (népi játszótér és népmesei sátor) a Városház tér melletti füves területen.
10.00 Ünnepi istentisztelet a református templomban. Igét hirdet dr. Varga István református lelkész. Emléktábla avatása a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Közreműködik a Tiszaújvárosi Református Énekkar.
10.00 Megemlékezés és koszorúzás a Lorántffy Zsuzsanna-szobornál. Ünnepi beszédet mond Tokaji Edit önkormányzati képviselő. Köszöntők, az új kenyér megáldása, megszegése. Koszorúzás. Az ünnepségen közreműködik a Bokréta Citerazenekar és a Mezei Virágok Népdalkör.
11.30 Vendégek köszöntése a Villa Scederkyn Tájházban. Ebéd, kötetlen beszélgetés. A zenét a Bürkös Zenekar szolgáltatja.
14.00–15.00 Íjászbemutató a Szent István-szobor mögötti parkban.
15.00–16.00 Ragadozómadár-bemutató a Szent István-szobor mögötti parkban.
16.00–17.00 Huszárbemutató a Szent István-szobor mögötti parkban.
18.00 Ünnepi megemlékezés a Szent István-szobornál. Ünnepi beszédet mond dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere. Városi szintű kitüntetések átadása. A kitüntetéseket Bráz György polgármester adja át. Koszorúzás.
22.00 Tűzijáték a Dísztó sétányon.

TOKAJ

18.00 Kossuth tér. Ünnepi köszöntőt mond Posta György, Tokaj polgármestere. Ökumenikus istentisztelet, az új kenyér megáldása. A Rege együttes ünnepi irodalmi műsora. A Folkfusion Band koncertje. Tűzijáték.

ÉM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Putnok.
BOON.HU






hirdetés