Hell 23. Miskolc Rally – Tizedekre menő küzdelem

Akt.:
A pénteki miskolci, népkerti prológon megmutatja magát a mezőny
A pénteki miskolci, népkerti prológon megmutatja magát a mezőny - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A népkerti prológgal pénteken megkezdődik a Hell 23. Miskolc Rallye, az idei évad első futama.

A miskolctapolcai Avalon Parkban megtartott sajtótájékoztatóval, majd a fakultatív átvételekkel megkezdődött a Hell 23. Miskolc Rallye, az országos bajnokság nyitóversenye. A hétvégi aszfaltos száguldással kapcsolatban Adamovits Márk főszervező elmondta: egy év kihagyás után ismét a népkerti prológgal indul a viadal, szombaton pedig már az ORB élesben méri össze az erejét. Fontos információ, hogy a mályinkai szakasz a nézőktől elzárt, és Bükkszentkeresztnél is vannak bizonyos korlátozások a nézők számra. A főszervező ezért arra kéri a kilátogató szurkolókat, hogy ezt vegyék figyelembe, és tartsák be a rendezők utasításait. A nevezési listából kiderült, hogy a különböző bajnoki osztályokban több mint 150 páros indul az eseményen, az ORB élmezőnyében pedig nem kevesebb, mint 16 darab R5-ös technika vág neki a távnak.

Jönnek a fiatalok

– Az elmúlt években megkezdett munkának már látszanak az első eredményei, a szövetség ugyanis arra törekszik, hogy néző- és versenyzőbarát bajnokságot írjon ki – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. – Nagyon örülünk, hogy ilyen erős a magyar bajnokság, ami európai szinten nézve is kimagaslónak számít. Azért is boldog vagyok, mert egyre több fiatal bontogatja a szárnyait, a jövő reménységei már most komoly csatára késztethetik a jelen nagy párosait. Biztos, hogy Miskolc remek házigazdája lesz a szezonnyitónak, minden adott ahhoz, hogy pénteken egy színvonalas versennyel rajtoljunk.

A házigazda részéről Tóth Eszter köszöntötte a sajtó munkatársait és a megjelent pilótákat, navigátorokat. A Hell marketing- és kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy nemcsak Miskolctapolcán, hanem a hétvégén megnyitott szikszói Angel Petrolon is várják az érdeklődőket, hiszen szombaton ide érkezik a mezőny, vasárnap pedig a díjkiosztónak biztosítanak helyszínt az új benzinkútnál.

A versenyzők közül a bajnoki címvédő Herczig Norbert, valamint a szintén R5-össel induló Balogh János, Turán Frigyes, Ranga Péter és Ranga László is egyetértett abban, hogy óriási csata várható a borsodi pályákon, jósolni teljesen fölösleges, mindenkinek nyomni kell a gázpedált. A mezőnyt tehát pénteken 17 órától a Népkertben láthatják az érdeklődők, szombaton és vasárnap pedig öt helyszínen tizennégy szakaszt teljesítenek a Hell 23. Miskolc Rallye-­ra benevezett párosok.

– Marosréti Ervin –


Miskolc Rallye: az elmúlt 10 év győztesei

2016: Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5)

2015: Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5)

2014: Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)

2013: Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC)

2011: Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Mitsubishi Lancer)

2010: Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Mitsubishi Lancer EVO IX)

2009: Herczig Norbert, Baranyai László (Subaru Impreza S11 WRC)

2008: Turán Frigyes, Benics Kálmán (Peugeot 307 WRC)

2007: Benik Balázs, Varga István (Ford Focus RS WRC 03)



Hell 23. Miskolc Rally – A verseny programja

Miskolc – Az előttünk álló hétvégén a Hell 23. Miskolc Rally-val megkezdődik az idei bajnokság.


Hell 23. Miskolc Rally – 150 páros, 16 R5-ös!

Miskolc – Lezárult a nevezési időszak, ismertté vált az mezőny a hétvégi, Hell 23. Miskolc Rallye-val kapcsolatban. Az első osztályban (ORB) negyvenöt páros indulása várható a szezonnyitón, az ORC-ben további húsz egység vág neki az aszfaltos száguldásnak.


Hell 23. Miskolc Rally – Lelki feltöltődéssel várják a rajtot Kazárék

Miskolc – Az állandóság a jellemző Kazáréknál, akik az idei ralibajnokságban mellőznék a tavalyi pechszériát.


Hell 23. Miskolc Rally – Csodálatos Skodával indul

Miskolc – A 3-as kategegória előző két évi bajnoka technikát váltott, R5-os Skoda Fabiaval indul idén.


Hell 23. Miskolc Rally – Hiányzott a magyar nézők szeretete

Miskolc – Tavaly a rali világbajnokságon, idén viszont a hazai bajnokságban szerepel Turán Frigyes és Zsíros Gábor, már Miskolcon is indulnak.


Hell 23. Miskolc Rally – Nagy meccsekre számít a címvédő

Miskolc – Nagy a konkurencia, de a címvédő triplázásra készül az R5-ös Skoda Fabiaval.



Putnok.
BOON.HU






hirdetés