A titok? Az őszinteség, a szakma, a gyermekek és a természet szeretete

Akt.:
A diákoknak sok érdekes programot szerveztek a jubileumi napra
A diákoknak sok érdekes programot szerveztek a jubileumi napra - © Fotó: Bujdos Tibor
Fónagyság – Közel félezer gyerek vett részt az Északerdő Zrt. Fónagysági Erdészeti Erdei Iskolájának születésnapján.

Az Északerdő Zrt. Fónagysági Erdészeti Erdei Iskolája idén ünnepli 20. születésnapját. Ebből az alkalomból kedden jubileumi napot szerveztek, sok-sok iskola és óvoda, közel félezer gyerek részvételével. Olyan programokból tartottak bemutatókat a szervezők, melynek során az érdeklődők betekintést nyerhettek az erdei iskola tevékenységébe, erdőpedagógiai, környezeti nevelési céljaiba is.

Az Északerdő Zrt.-nek négy erdei iskolája van.- Rencsiné Ágh Márta

– Elsősorban azért fontosak a hasonló programok, hogy megtartsuk azt a népszerűséget, amit már elértünk, és olyanoknak mutassuk meg magunkat, akik még nem jártak nálunk – nyilatkozta az ünnepi műsor és megnyitó után Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdei iskolai programok koordinátora. – Nem sok ilyen iskola van a megyében, de még akad, őket térképen követjük nyomon. Megszólítjuk őket, úgy érzem, sikerrel.
Akik esetleg nem jártak még náluk, azok több kommunikációs csatornán, így a társaság honlapján és Facebook-oldalukon is tájékozódhatnak az erdei iskolákról. Igen, iskolákról, merthogy nem egy van.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Nagyon szeretik

– Az Északerdő Zrt.-nek négy erdei iskolája van: a Miskolc közeli Csanyiki Erdőház, a fónagysági Bagoly-vár, Répáshután a Bikk-Makk és a Jósva-Tornai karsztvidéken a Borz-Alom Erdészeti Erdei Iskola, sorolta Rencsiné Ágh Márta, aki szerint a csodálatos környezet mellé kell valami plusz. Náluk ez a 24 órás szolgálat, és egy lelkes csapat.

– A születésnap alkalmával őszintén meg vagyok hatódva, mert az én csapatom tényleg nagyon jó – hangsúlyozta az osztályvezető. – A titkunk az őszinteség, a jó értelemben vett „nincs munkaidő vége”, a gyermekek és természet szeretete, és a saját szakmánk szeretete. Úgy vélem, hogy a szakma népszerűsítéséhez, a természet fontosságának hangsúlyozásához ragyogóbb helyszín nem is kell, mint az erdei iskola.

Rencsiné Ágh Márta arról is beszélt, hogy a felnőtt csoportok is igénylik a foglalkozást. Példaként említette azt a budapesti idősekből álló turistacsoportot, akik ugyanúgy elmennek hozzájuk és kérik a vezetést, mint mondjuk, szegedi fiatalok.

Visszajárnak az ovisok

– Öröm az is, hogy visszaigazoltan jó a konyhánk, az ellátásunk. A szállásunk is, amely nemrég egy pályázatnak és az Északerdőnek hála meg­szépült – mondta. – A következő kerek születésnapunkra annyit kívánnék, hogy azt a népszerűséget és színvonalat őrizzük meg, amit elértünk.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Kőhegyi Erika, a szirmabesenyői Napsugár Óvodából több mint húsz gyerekkel és szülőkkel érkezett az eseményre.

Most focizunk, legutóbb egy hónapja voltunk itt.– Király Roland

– Az erdészettől kaptuk a meghívást, először vagyunk hasonló rendezvényen, azonban nyáron táboroztunk már itt többször is – jelentette ki. – Kedvelt helyünk ez, gyakran járunk túrázni is a szülőkkel. Hogy miért jó ide időről időre visszatérni? Mi is nagyközségben élünk, a gyerekeknek adottak és ismertek az erdők, mezők, azonban ez más. Ez az erdei iskola az erdő közepén van, nekünk hasonló helyhez ki kell mennünk a faluból.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Nagyon szeretjük az itt dolgozó személyzetet, ismerőseink lettek, nagyon gyerekcentrikusak. Jó programokat szerveznek mindig. Tudják, hogy az óvodás korosztálynak mennyire fontos, hogy le legyen kötve. A gyerekek pedig a szabadságot élvezik: kötötten vannak, ám mégis szabadon. Király Roland hatodikos, a közeli Parasznyára jár suliba.

 Most focizunk, legutóbb egy hónapja voltunk itt az erdőben – árulta el nekünk. –Nagyon jó kint lenni, szeretem az erdőt.

Jó ez a nap

– Húszéves ez az erdei iskola – ezt már a nyolcadik osztályos Király Vanessza mondta, aki Radostyánból érkezett a jubileumi napra. – Madarak, állatok vannak itt, ráadásul a levegő is jó. Itt, a kiállítóteremben lepkéket, bogarakat néztem meg. Nagyon szép minden!

Hrabovszki Barnabás – aki ugyancsak 6.-os Parasznyán – szerint jó ez a nap.

Én is szeretem az erdőt, mert csend van. Rendezvényekre és túrázni járunk az erdőbe, ami azért is fontos, hogy legyen oxigén – mondta egy szuszra.

Juhász-Léhi István


A tarcali hímzők kiállítása

A tarcali hímzők kiállítása

Tarcal – Három teremben tekinthetők meg a tarcali kézimunkák.



Putnok.
BOON.HU






hirdetés