360 fokos videó: Mesés erdei tó a Szörnyű-völgyben Putnokon

Akt.:
360 fokos videó: Mesés erdei tó a Szörnyű-völgyben Putnokon
© Fotók: hirek360.hu
Putnok – A Putnoki tóra teljesen véletlenül bukkantunk rá, amikor Gömörszőlősre tartva úgy döntöttünk, hogy a járt út helyett egy rejtélyesebb, erdei vonalon haladunk át.

Útközben jól meglepődtünk, amikor oldalt egyszer csak feltűnt egy hangulatos tavacska, az erdő tulajdonképpeni közepén. Akkor megfogadtuk, hogy amint szép idő lesz, visszatérünk, és megörökítjük nektek 360 fokban ezt a Putnok és Kelemér közötti, Szörnyű-völgyben elhelyezkedő, rejtett csodát.

20180830_125851_650

Kissé felemás érzéseket kelt az emberben, hogy egy Szörnyű-völgy elnevezésű helyen kell áthaladnia – az ilyen eldugott részekre jellemző minőségű úton -, de mindenképpen megéri megtenni azt a pár kilométert autóval, vagy akár túrázva is, hiszen az erdő közepén álló Putnoki tó látványa mindenért kárpótol.

A tavat mesterségesen alakították ki az 1900-as évek elején. Gróf Serényi Bélához köthető az elképzelés, hogy a környéken kirándulóhelyet hozzanak létre. Ennek része volt a Putnoki tó kialakítása is, amiben elsősorban halakat tenyésztettek – a horgászok pedig ezt örömmel használták ki.

A természetszeretők mellett ma is a halvadászok a tó legnagyobb haszonélvezői. Hivatalos funkciója jelenleg horgásztó, amit időszakos telepítéssel támogatnak. Mindenesetre ritka különleges látvány, ahogy a tóra rásüt a nap az azt körülvevő, alapvetően sötét erdő közepén. Több pihenőpad, szalonnasütő és még árnyékszékek is várják a látogatókat – egyikükön az alábbi frappáns felirattal.

20180830_130344_650

Mindemellett olyan rejtélyekkel is szolgál a tó, mint a képünkön látható… vízi szalonnasütő? Elsüllyedt várbástya? Szerintetek mi lehet?

Király Csaba | hirek360.hu


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!


Rendőrök eskütétele
Miskolc - Megkezdődött a 2018/19-es tanév a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban, melynek tanévnyitója azért eltér egy átlagos iskola ceremóniájától. Kíváncsiak voltunk, milyen protokoll mentén alakul egy rendvédelmi szerv szakiskolájának évkezdete, ezért kilátogattunk az ünnepségre 360 fokos kamerá...

Nézőközeli évadnyitó a Miskolci Nemzeti Színházban
Miskolc - Játékos színházi évadhirdetőre várták a közönséget a Miskolci Nemzeti Színháznál. Utcára vonultak a színészek, balett-táncosok, zenészek, és kicsit kiléptek megszokott szerepükből: vattacukrot árultak, aláírásokat osztottak és szelfizhettek velük a színházrajongók. Este pedig egy új kez...



Putnok.
BOON.HU






hirdetés