Putnok FC: Csatárposzton kell az erősítés

Nem volt könnyű a tavasz, de sikerült bennmaradnia a Putnoknak (fehérben)
Nem volt könnyű a tavasz, de sikerült bennmaradnia a Putnoknak (fehérben) - © Fotó: Ém-archívum
Putnok – Magasabb és alacsonyabb osztályú ellenfelekkel is találkozik a Putnok FC a rajtig.

Bő egy héttel ezelőtt megkezdte a felkészülést a soron következő NB III-as szezonra a Putnok FC labdarúgócsapata. A gömöri együttes karmesteri pálcáját továbbra is Koszta Péter fogja, jelen állás szerint a keretben sem lesz óriási jövés-menés. Az alapozást több mint húsz játékossal kezdték meg a putnokiak, a Várady Béla Sportközpontban zajló felújítás miatt a Sajóvölgye Focisuli bázisán. Szerencsére ott is minden adott a minőségi munkához, így a keleti csoport küzdelmeire készülő PFC semmiben nem szenved hiányt.

Szoros lesz

Koszta Péter vezetőedző szerint – bár az erőviszonyok még nem ismertek – a tavalyihoz hasonlóan szoros és izgalmas szezon várható. Éppen ezért nagyon nehéz megbecsülni, hogy mire lesz képes a csapata. Emlékeztetett arra, hogy tavaly még a kiesés réme is fenyegette a Putnokot, végül a jó hajrának köszönhetően a hatodik helyen zárták a bajnokságot.

– A feljutás semmilyen szempontból nem reális elvárás a csapattal szemben, így elsődlegesen a biztos bennmaradás elérése a legfontosabb célkitűzés – fogalmazott Koszta Péter. – Ezen belül lehetetlen megmondani, hogy a mezőny első részében, a középső szekcióban, esetleg valamivel lejjebb zárhatunk, annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok. Természetesen arra törekszünk, hogy a Keleti csoportban minden ellenfelünkkel fel tudjuk venni a harcot, ezzel szerintem a következő idényben sem lesz probléma.

Ehhez az is hozzájárulhat, hogy Putnokon a keret jelentős részével hosszabbított a klub. Az előttünk álló hetekben még elképzelhető új igazolás, hiszen elsősorban csatárposzton kellene megerősíteni a PFC-t. Cigándról három labdarúgót szerződtettek a gömöriek: a kapus Egyed Balázs mellett két mezőnyjátékos, Csicsvári Milán és Balogh Alex csatlakozott a gárdához. Ugyanakkor Botló Ádám kapusedző lett az NB II-es Kazincbarcikai SC-nél, Dávid Ferencnek pedig a legutóbbi edzőmérkőzésen elszakadt a keresztszalagja, emiatt hosszú hónapokig nem állhat a csapat rendelkezésére.

Az immáron NB II-es Kazincbarcika csak később csatlakozik majd be
Miskolc - Pénteken lejárt a jelentkezés a Magyar Kupa 2017/2018-as küzdelemsorozatára. A versenykiírás értelmében péntek 12 óra volt a határideje annak, hogy a honi klubok beadják nevezésüket a Magyar Kupa következő évadára. A 2017-2018. évi NB I, NB II és NB III osztályú férfi felnőtt nagypályás...

Minőségi kellene

– Bennem és a csapaton belül is vannak még kérdőjelek, de ez július közepén még szinte mindig így van – jegyezte meg Koszta Péter. – Nem ártana egy szélső védő, és csatárposzton sincs túl sok variációs lehetőségem. Gyorsan hozzáteszem, egyik sem egyszerű. A minőségi játékosok sokszor számunkra megfizethetetlenek, aki pedig nem üti meg az NB III szintjét, arra igazából nincs szükségünk. Azért nem fogunk igazolni, hogy darabja többen legyünk. A közös munkát egyébként egy hete, csütörtökön kezdtük meg, de előtte egyéni futóprogram is szerepelt a csapat programjában. Egy edzés után játszottunk a KBSC-vel az NB II-es együttes kérésére, innentől kezdve pedig napi egy, kedden és csütörtökön pedig két tréninggel hangolunk a következő szezonra.

Tiszaújváros vs. Putnok 2016/17
Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a labdarúgó NB III csoportbeosztásait. Megyénket öt együttes képviseli a harmadosztály 2017/2018-as idényében: az NB II-től búcsúzott Cigánd SE, a Putnok FC, a Tállya KSE, az FC Tiszaújváros, valamint a Diósgyőri VTK tartalék. A mezőny: Ke...

A játékoskeret

A Putnok FC jelenlegi keretét a következő játékosok alkotják: Egyed Balázs, Tóth András (kapusok), Fehér Balázs, Nagy Csaba, Czető Márk, Nyisalovits Donát, Csicsvári Milán, Szala Ákos, Bocsi Patrik, Zimányi Adrián (védők), Sápi József, Fábián Bence, Tóth Szabolcs, Zimányi Ádám, Illés Richárd, Marczinaskó Marcell, Madarász János, Csirszki Martin, Kovács Bence (középpályások), Katona Bence, Balogh Alex, Dávid Ferenc (csatárok).

A gömöriekkel kapcsolatban érdekes kérdés, hogy hol rendezik ősszel a hazai mérkőzéseiket, hiszen a sportközpont felújítása ezekben a hónapokban is zajlik. Koszta Péter ezzel kapcsolatban nem tudott bővebb felvilágosítást adni, de szerinte Mucsony vagy Kazincbarcika lehet az albérletük helyszíne.

– Marosréti Ervin –


A Putnok FC felkészülési mérkőzései

  • Július 15. (szombat), 10.00: Putnok FC – Tállya KSE
  • Július 19. (szerda), 18.00: Putnok FC – Felsőzsolca VSE
  • Július 22. (szombat), ?: Putnok FC – Kisvárda MG
  • Július 26. (szerda), 19.00: Edelényi FC – Putnok FC
  • Július 29. (szombat), ?: Putnok FC – Sajóbábonyi VSE
  • Augusztus 5. (szombat), ?: Putnok FC – Tintahalak SE