Puskás-emléktábla Kispesten

Kispest – Puskás Ferenc tiszteletére hétfőn, a futball-legenda születésének 80. évfordulóján emléktáblát avattak a kispesti Bozsik Stadion bejáratánál, valamint jelképesen a november 17-én elhunyt Száguldó Őrnagyról nevezték el a létesítményhez vezető eddigi Újtemető utcát.

Elsőként Gajda Péter kispesti polgármester szólalt fel, majd Gács Pál, a Budapest Honvéd ügyvezetője is beszédet mondott.

Az eseményen megjelent Puskás Ferenc özvegye, az Aranycsapat élő tagjai, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint Elbert Gábor sportügyekért felelős szakállamtitkár is.

Az emléktábla leleplezése után egy utcatáblát helyeztek el a létesítmény előtt, a stadionhoz vezető Újtemető utca azonban addig nem viselheti Puskás Ferenc nevét, amíg a Fővárosi Önkormányzat nem hagyja jóvá a kezdeményezést.








hirdetés








hirdet�s