Építészet a szabályozottság felé

Régi teszt képzettársításra. Kérdés: mondj egy gyümölcsöt! Válasz: – legtöbbször – alma. Korunkban ugyanez! Mondj egy slágerágazatot! Építészet, ingatlan, lakás!

Egy, az építészet, lakás és lakáskultúra egészét felölelő három napos kiállítás előtt, amilyen a Civitas lesz a Főnix Csarnokban október 14-től 16-ig, miről is lehetne “közösen gondolkodni” egy építésszel? Az építészetről. Ezt tettük Pecsenye Béla vezető tervezővel akitől elsőként azt kérdeztük, mi az oka, hogy épp az építészet vett ekkora lendületet az új évezred elején?

– Életünk nagy része épített terekben zajlik – kezdte némi gondolkodás után válaszát. A munka és a magánélet zárt tereket igényel, környezetkultúrát, terület és településfejlesztést. Ez növelhette ilyen “hatalmassá” gazdasági súlyát a világban és a jelentősége tovább növekszik. Nálunk nem. Sőt! Mert ha számba vesszük, volt szép minisztériuma a szakmának, ma már csak egy hivatal szolgálja a tevékenységet.

Megkérdeztük az okokról Válasza az volt, hogy a szabályozatlanság. A részletek, és az egész is rendezetlenül, kuszán működik. A felelősség az építészek nyakában van, de azt egyedül viselik, megnyugtató háttér, illetve segítség nélkül. A törvények nem adnak megfelelő működési kereteket, illetve még azokat, amik vannak sem hajtják végre maradéktalanul. Szóval minden olyan zavaros, szabályozatlan, kialakulatlan és nem is nagyon tesznek azért, hogy másként legyen. Picit ugyan változik magától, de az lassú folyamat és van ami jól alakul, van ami kevéssé..

A kapitalizmus laptétele, – próbálunk akadékoskodni – hogy mindennek annyi az értéke amennyiért el lehet adni. Nálunk meg mindenki vár.

– Várható, hogy változni fog valami, mert várjuk. De hogy mikor azt nem lehetet tudni. Volt ellenkező irányú tendencia is: 3-4 évvel ezelőtt, a „lakás bumm”, amikor mindenki épített. Boldog, boldogtalan. Olyan is, akinek nem kellett volna.

Kérdésünkre, hogy az építész mennyire tudja követni az életvitel átalakulását, például téralakítással, így válaszolt: – Az emberek nem olyan felkészültek, ezért nem lehet túlságosan elé menni az igényeknek. Aki mosógépre teszi a teknőt, annak hiába csinálunk bármit. Legfeljebb kis orientálásról lehet szó. Inkább képzés kellene! Hogy a megrendelő olyan legyen, aki kihasználna és differenciálna is bennünket. Ma jóformán nincs különbség építész és építész között mert a tudást, a tehetséget a megbízások nem teszik próbára.

Mit lehet akkor tenni ? – Próbálunk arra törekedni, hogy flexibilissé, változtathatóvá tegyük akár a családi házakat is. Mert nagy épületeknél a tervező csak kivételes esetben készíti saját emlékművét. Templomból sosem lesz gyáróriás. De, hogy például egy bevásárló csarnok mi lesz két év múlva, kórház vagy játékcsarnok, az talány.

Tehát az épületnek szerkezetileg mindent tudni kell, hogy átalakítható legyen a rendeltetése. Ez így van a lakásoknál is a minél ritkább tartószerkezet alkalmazásával. Nem lehet megjósolni, hogy egy család mit akar és hogyan szeretne élni öt év múlva. Mobilak legyenek a falak! Tudják követni az elképzeléseket. Hogy akár teljesen átalakítható legyen a ház. Már folyik is egy általános színvonal kialakítása jó és elérhető átlagszínvonalon. És nem anyagiakról van szó, az élet nem mindenben pénzkérdés.

Az építészek is olyan lehetőségekre várnak, amilyenek vannak. Kár, hogy az oktatásban ízlésnevelés nincs. Pedig féléves kurzus is elég lenne.Marad ami a médiából összeszedhető. Meg, – és ez fontos – amit az ilyen kiállítások, mint a Civitas, segítenek, hozzáadnak a helyzet javításhoz.

R. J.








hirdet�s