Programok fiatal korban

Pólya Málna
Pólya Málna
Nyíregyháza – Olyan honlapot kellett készíteni, amely felhívja a figyelmet a megye turisztikai, idegenforgalmi nevezetességeire.

Fiatal programozók, Web-fejlesztők és programalkalmazók gyűltek össze péntek délután a Széchenyi István Szakközépiskolában.

A ceremónia ezúttal nagyon kellemes volt, hiszen eredményt hirdettek a három terület versenyében.

A küzdelmet a megyében tanuló középiskolások részére a Megyei Pedagógiai Intézet és a SZIKSZI hirdette meg. Szerettek volna lehetőséget biztosítani a gyakorlásra, felkészülést az országos megmérettetésekre, valamint az érettségire való felkészülésre is – tájékoztatott Komoróczy Tamás informatika szaktanácsadó.

A verseny segítette a magasabb szintű ismeretek elsajátítását is. A Web-lap készítők versenyére harmincan jelentkeztek. Olyan honlapot kellett készíteni, amely felhívja a figyelmet a megye turisztikai, idegenforgalmi nevezetességeire

A Vasvári Pál Gimnázium csapata végzett az első helyen. A programozásra több mint ötvenen jelentkeztek, a döntőt iskolai fordulók előzték meg. Száz százalékos eredményt Kicsák Ádám, az Esze Tamás Gimnázium diákja érte el. A versenyt eredetileg a 12. évfolyamosoknak hirdették, de alsóbb évfolyamosak is részt vehettek. Óriási örömre és meglepetésre Pólya Málna, a Krúdy Gyula Gimnázium 9. osztályos tanulója 83 százalékot ért el!

A programalkalmazási versenyben az Office-csomag egyes elemeit kellett jól ismerni. Itt Dolgos Dániel, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola 12. osztályos tanulója végzett az első helyen. Héri Gézáné, az intézmény igazgatója kérdésünkre elmondta: – Örömmel adtunk helyet ennek a versenynek, hiszen az informatika az egyik meghatározó jelentőségű tantárgy az intézménynek. Az ilyen és ehhez hasonló versenyek inspirálják a diákokat a minél jobb teljesítmény elérésére is.

– Nagy István Attila –








hirdet�s