Helyi közélet

2013.04.14. 16:08

"Fiatalon úgy kell működni, mint egy szivacs"

Miskolc - Simon Zoltán sokáig vízilabdázónak készült, de az érettségi évében mégis úgy döntött, hogy másik álmát váltja valóra.

Miskolc - Simon Zoltán sokáig vízilabdázónak készült, de az érettségi évében mégis úgy döntött, hogy másik álmát váltja valóra.Felvételizett a Színművészeti Egyetemre, színész szakra. Tavaly végzett az egyetemen és egyből Miskolcra szerződött. A napokban a 24. születésnapját ünneplő színművész azonban nem csalódott, hogy nem lehet vízipólós - „csak 20 centi hiányzott” - mondja viccelődve. Meggyőződése szerint a sport nagyon sokat segít neki manapság is, mert ez az egyetlen terület, amely teljesen kikapcsolja a színészeten kívül.

Első negyed

„Ez a két világ az, ami el tud lazítani, amiben örömömet lelem!” Sokat és sokfélét sportolt, ezért megtanulta, mit jelent csapatban játszani, ami nem csak a sportban, de a színházban is kulcsfontosságú. „Az, hogy egy társulaton belül jól tudj működni fontos, hogy mennyire tudsz csapatjátékos lenni!” Azt mondja, hogy a sport kitartást ad, megtanít küzdeni és veszíteni, de Zoli bevallja, hogy a mai napig nehezen áll fel a kudarcokból, nagyon megviseli és érzékeny érinti a sikertelenség.

Második negyed

Hogy milyen a miskolci (színházi) csapat? Egy nagyon izgalmas, és tehetséges közeg ráadásul jól is alakulnak a dolgok, mert közel egy év alatt összekovácsolódtak. Annyi produkció indult egyszerre, párhuzamosan, hogy decemberre majdnem mindenki dolgozott mindenkivel a miskolci színházban. Kérdezem, hogy mennyire skizofrén dolog az, hogy délután gyerekdarabban, majd este egy kemény előadásban kell helytállnia? Ezt Zoltán úgy fogja fel, mint a szakma részét. Szerencsésnek tartja magát, hogy ennyire fiatalon mindezt meg is tapasztalhatja. „Tíz különböző produkcióban vettem részt, ami azért több, mint sok, de örülök, pályakezdőként ez ajándék, és remek tanulópénz ”.Az is, hogy egy napon akár több előadása is van. Volt, hogy az Óz a nagy varázslóban játszott délután, majd este A hideg gyermekben. Utóbbi főszerep, ami nem kis munka. Hangsúlyozza, hogy kimerítő, mert amikor A hideg gyermekben játszik, akkor egész nap az előadásra gondol. Azzal kel és fekszik, de most már nagyjából tudja, hogy az energiáját miként kell beosztania.

Harmadik negyed

Igénybe veszi a színház, bár szerinte ez alkati kérdés. Próbálni is úgy szeret, hogy „adott a feladat és tessék, csinálni kell”. Neki arra van szüksége, hogy üres legyen az agya, és bátran ugorjon egy nagyot a mély vízbe. Az a fárasztó inkább, hogy azon a rezgésszámon pörögjön, amit elvár magától, ami kell a jó előadáshoz. A jelmezes próba van olyan, hogy segíti Zoltánt, de nem híve. Néha jól jön, de úgy véli, hogy elsősorban nem a jelmezre kell támaszkodni. A jelmezes próba számára inkább csak azt szokta jelezni, hogy itt a vége, a hajrá következik.

Egyébként kompromisszumkész embernek tartja magát, de szerinte ez alázat kérdése is. Egy munkában magát a feladatot szereti. Örül, ha osztanak rá egy szerepet, mert akkor úgy érzi, hogy gondolnak róla valamit, ezáltal motiváltabb és magabiztosabb.

Hogy mi az a szerep idén, amire csettinthet, hogy „de jó, hogy ezt megcsinálhattam”? Azt mondja, hogy A hideg gyermekben: Johann szerepe.” Minden szerepben igyekszik rátalálni önmagára, amiben ha úgy tetszik van egyfajta találkozási pontjuk. A hideg gyermekben sok olyan pont van, amivel szívesen foglalkozott.

Negyedik negyed

Az egyetemen Máté Gábor és Dömötör András osztályába járt. „Máté Gábor osztályába járni nagy adomány volt.” Ráadásul úgymond szűzként került be az egyetemre, mert nem volt előtte színészi tapasztalata. Sőt! Lényegében a vízilabda medencéből ment el felvételizni. Elsőre felvették. Ez a tény meglepte ugyan, de nem érte váratlanul, mert nagyon hitt magában. Visszagondolva kijelenti, hogy a képességeinek nem volt a tudatában, egyszerűen céltudatos volt és ösztönös, meg akarta mutatni magát. „Fiatalon úgy kell működni, mint egy szivacs, vagy azzá kell válni.” Ha már megadatott neki, hogy többek között Zsótér Sándor és Gothár Péter taníthatta... Jó iskolája volt és most is jó helyen van.

Várja már a következő miskolci évadot, az új feladatokat, ugyanis szeretné tovább feszegetni a saját határait. Kíváncsi magára. Kíváncsi, hogy milyen irányba tud terjeszkedni a saját színészetén belül.

KERETBE


Színészek, kilátással

A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a Kilátó-díjat. Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat nem csak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is. Ebben igyekszünk némi segítséget nyújtani azzal, hogy március 29-től egészen május végéig bemutatjuk az ifjú színészeket. Simon Zoltán többek között az Óz, a nagy varázslóban Oroszlán, az Úri muriban Vasgyúró, A hideg gyermekben Johann, a Palinkantzaroiban Hunor , a Kurázsi mama és gyermekeiben Eilif, míg az április 14-től látható Hamletben Laertes szerepében láthatta, láthatja a publikum.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában