Pro Cultura Christiana-díjat kapott Dragonits Márta, az Ars Sacra Fesztivál egyik szervezője

Budapest, 2015. szeptember 18., péntek (MTI) – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Dragonits Márta belsőépítésznek, az Ars Sacra Fesztivál egyik szervezőjének. A kitüntetést a testület nevében Erdő Péter bíboros adta át a fesztivált megnyitó ünnepségen pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A díjjal a püspöki konferencia azért a szolgálatért fejezte ki elismerését, amelyet Dragonits Márta a katolikus kultúra továbbadásáért végzett.

A felolvasott méltatás szerint Dragonits Márta a magyar belsőépítészet egyik kiemelkedő egyénisége. Budapesten született 1952-ben. Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola elvégzése után az akkori Középülettervező Zrt.-ben, Bedécs Sándor műtermében kapott belsőépítészeti feladatokat. Az itt szerzett gyakorlat segítette hozzá, hogy bekerüljön az Iparművészeti Egyetem belsőépítész szakára, ahol mestere volt többek között Szrogh György, Rubik Ernő és Mihályi András.

Gyógyszertárak enteriőrjének kialakítása mellett a legnagyobb örömet a liturgikus terek tervezése jelentette számára. A Budavári Nagyboldogasszony Templom altemplomában és a felső templom egyes részeinek megújításában végzett munkájáért 2004-ben elnyerte az Év belsőépítésze-díjat.

Új templomok belső tereinek tervezésében is részt vállalt, többek között a káposztásmegyeri Szentháromság templom kápolnája, a kecskeméti Szent Család templom és közösségi ház, a felsőpakonyi református templom, illetve az újszegedi Kalkuttai Boldog Teréz anya templom is magán viseli kezei nyomát.

Dragonits Márta mindezen munkák mellett 2008-ban Kolek Ildikóval és Toroczkay Ilonával közösen létrehozta az Ars Sacra Alapítványt, hogy a művészetek segítségével szólítsák meg elsősorban a főváros különböző vallású és világnézetű lakóit, illetve hogy a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozzák és népszerűsítsék a szakralitást.

A Városmisszió programsorozatból tovább futó Ars Sacra Fesztivált kilencedik alkalommal szervezik meg. A programsorozaton kezdetben Budapesten 37 eseményen 4 ezer ember vett részt, 2014-ben már 110 település kapcsolódott be a fesztiválba, összesen 480 rendezvénnyel és 57 ezer látogatóval.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés