Prima Primissima díjas lehet a hejőkeresztúri iskola

Akt.:
A Prima Primissa Díjra jelölt Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola
A Prima Primissa Díjra jelölt Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola - © Fotó: Vajda János
Hejőkeresztúr – „Módszerünk jó a kicsiknek, jó a nagyobbaknak, de jó a közép­iskolásoknak is.”

Honti Máté tavaly volt 8. osztályos a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában. Nagyon szeretett idejárni, mert mint fogalmazott, mindent játékosan tanultak meg, és otthon már csak át kellett ismételnie a tananyagot, hiszen szinte mindent megjegyzett az iskolában. Máté szeptembertől a miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium diákja, ahol jól megállja a helyét.

Az iskoláknak alkalmazkodniuk kell a diákok igényeihez.” Kovácsné dr. Nagy Emese

– Itt más módszerrel tanítanak, de az általános iskolai évek segítenek abban, hogy alakítsam át a tanulnivalót, hogy azt könnyen megjegyezzem. Szerencsésnek érzem magam, hogy a hejőkeresztú­ri iskolába jártam – teszi hozzá Máté.

Továbbadják

Amit ő játékos tanulásnak nevezett, tulajdonképpen nem más, mint a Komplex Instrukciós Program (KIP), amit a hejőkeresztúri iskolában 16 éve alkalmaznak sikeresen, 10 éve pedig más intézményeknek is átadnak. A program alkalmas arra, hogy különböző tudású és szocializáltságú gyerekeket eredményesen neveljenek-oktassanak együtt. Az iskolát az idén Prima Primissima Díjra jelölték azután, hogy tavaly elnyerték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma Díjat.

IMG_9340

Az intézmény igazgatója, Kovácsné dr. Nagy Emese (aki egyben a Miskolci Egyetem docense is) véleménye szerint azért nagyszerű a jelölés, mert ez bizonyítja, hogy van egy olyan szakmai közösség, amelyik elismerésre alkalmasnak tartja az iskola tantestületét.

IMG_9371

– Ilyenkor elgondolkodik az ember, vajon miért. Meglátásom szerint azért, mert túlléptünk azon, hogy mi magunk magas színvonalon dolgozunk. A módszer továbbadásával tulajdonképpen az egész országban szolgáltatunk. Ez lehet az oka az országos jelölésnek – fogalmazott az igazgató.

IMG_9421

Hangsúlyozta: a pedagógusoknak észre kell venniük, hogy az utóbbi évtizedekben megváltoztak a gyerekek, ingergazdag környezetben nőnek fel, mások az igényeik, mint a mai középkorúaknak gyermekkorukban. Ehhez pedig az iskoláknak alkalmazkodniuk kell.

IMG_9474

– Az általunk alkalmazott módszer tulajdonképpen két dolgot tud. Az egyik, hogy megszűnnek a magatartási problémák, ami manapság sok iskolában komoly gondot jelent. A másik pedig, hogy motiválttá teszi a diákokat, ami a tanulás alapja. Ma már nem lehet a gyerekeket azzal lelkesíteni, hogy beültetjük őket a padba, és azt mondjuk nekik, hogy most szépen elmagyarázzuk nektek a történelemleckét. Nagy szerencsénk, hogy megtaláltuk azt az amerikai módszert, amit átalakítottunk a magyar viszonyokra. Most már tudjuk, hogy a módszerünk jó a kicsiknek, mert motiváltak lesznek a tanulásra, jó a nagyobbaknak, mert sikeresen tanulnak, és jó a középiskolásoknak is. Ez különösen fontos, hiszen ma már vannak olyan szakközépiskolák, ahol a diákok magatartása és motiválatlansága miatt a tanárok szinte tehetetlenek.

IMG_9365

Az igazgató azt is elújságolta, hogy a középiskolákból csupa jó hírt kapnak volt tanítványaikról. Egyetlen diákról tudnak, aki abbahagyta az iskolát, a többiek mind jól tanulnak. Az egyik középiskola vezetője viccesen meg is jegyezte: külön osztályt indít a hejőkeresztúri gyerekeknek, mert olyan jók.

Hegyi Erika


Film és könyv is készül

Kovácsné dr. Nagy Emesétől megtudtuk azt is, eddig 54 intézményt vontak be a programba, ami több mint 20 ezer diákot és 1500 pedagógust jelent. Jelezte: arra azonban vigyázni kell, hogy a módszer terjesztése ne legyen se túl gyors, se erőszakos, mert akkor nem éri el a kívánt eredményt. Épp az eredményes továbbadás érdekében dolgozik egy oktatófilmen és egy könyvön. A filmet az iskola tantestületével készítette a nyáron, a könyvet pedig az az 54 iskola szerkeszti, amelyik már alkalmazza a KIP-et. Egy tréning után ennek segítségével meg lehet tanulni a nemzetközileg is híressé vált hejőkeresztúri programot.


„Végre, valaki megmondja, hogy mit is kellene a tanítási órán csinálnunk”

Hejőkeresztúr, Miskolc – A nemzeti tanévnyitót az idén a hejőkeresztúri általános iskolában tartják. Interjú: Kovácsné dr. Nagy Emesével, a hejőkeresztúri általános iskola igazgatójával.








hirdet�s