Prima-jelöltek: Magyar Népművészet és Közművelődés

Gombos István, Zeleiné Pap Bernadett és Debreczeni Sándor
Gombos István, Zeleiné Pap Bernadett és Debreczeni Sándor
Miskolc, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely  – Az idén is lesz Prima Díj a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei szervezete jóvoltából.

Három kategóriában nevezett meg jelölteket az elnökség: most a Magyar Népművészet és Közművelődés kategória jelöltjeit mutatjuk be röviden.


Gombos István fafaragó

Sátoraljaújhelyen született 1956-ban. Gyerekkora óta érdeklődött a fák iránt, különös vonzódást érezve. Apró gyermekként sok időt töltött nagyszüleinél egy hegyközi kis faluban, ahol a család paraszti életformája, a helyi népi kultúra és a fafaragás iránti érdeklődése kialakult és formálódott.

Szerszámkészítő műszerésznek tanult, a szakma művelése mellett szabad­idejét a fafaragás, élményei szobrokba, domborművekbe való megjelenítése töltötte ki. 1995-ben, bár amatőrként a megélhetés bizonytalan volt, feladta a szakmát és csak a fafaragásnak szentelte minden idejét.

Az első kiállítása 1991-ben a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban volt: az első amatőr kiállítást számos további követte határainkon túl, Ausztriában, Szlovákiában és több magyar városban is. 1997-ben elnyerte a Népi Iparművész címet, mely további lendületet adott a munkához. Több alkalommal részt vett az Országos Betlehemi jászol kiállításon, ahol munkáit többször díjakkal ismerték el.

Alkotásai témái elsősorban a történelem, kiemelten a honfoglalás, az egyházi, népi kultúra, a szőlő és borkultúra. Vannak egész alakos szobrai, portrék és domborművek, melyek megtalálhatók szerte a világon Kanadában, az USA-ban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Thaiföldön, Franciaországban, Szlovákiában és természetesen Magyarország számos településén. 1997 óta foglalkozik 6–14 éves korú gyermekek művészeti oktatásával, részükre nyaranta rendszeresen fafaragó tábort szervez. Jelenleg a Sátoraljaújhelyi Kálváriára tervezett Magyarország és a város történetét bemutató óriás domborművek elkészítésén dolgozik.


Zeleiné Pap Bernadett

Mezőkövesden született és azóta is itt él családjával. Főiskolai diplomáját Egerben szerezte, magyar tanár–népművelő szakon. Gyerekkorában a kis utcára „kitanyázó” varró asszonyok között tanult meg hímezni. Tizenévesként tagja lett a Matyó Néptáncegyüttesnek, a tánc, a zene, a népviselet szépsége, a szereplések élménye közel 20 évig volt élete meghatározó része. Később egyre inkább magával ragadta a népi textilek világa, előbb a hímző, majd a csipkekészítő, végül a népi mesterségek oktatója szakképzettséget is megszerezte. 1991-től alapító és elnökségi tagja a Matyó Népművészeti Egyesületnek.

Mezőkövesd pompás hímzéseiről volt híres, de a 2000-es évek tájékán szinte már csak a hírnév maradt meg. Egyesületük mindent megtett annak érdekében, hogy a matyó hímzés ne csak a múzeumok raktáraiban legyen fellelhető. Hímző szakkör szervezése, szakkönyv a matyó hímzésről, szakképzés, szakmai továbbképzések, hazai és külföldi kiállítások. Az eredmény: a matyó népművészet 2010-től a nemzeti, 2012-től az UNESCO listán is szereplő kulturális örökség és hungarikum.

Tevékenysége elismeréseként Mezőkövesd Város Önkormányzatától megkapta „Az Év Embere” kitüntető címet, a Népművészeti Egyesületek Szövetségétől pedig a „Király Zsiga Díjat”. Szakmai tudását az elmúlt évek során számos díjjal jutalmazták országos hímző pályázatok alkalmával – népi iparművész minősítést is kapott.

Szívesen tanít és szívesen tanul másoktól. A matyó kultúra nagy adomány, ugyanakkor nagy felelősség és számos lehetőség forrása is. „Fontosnak tartom, hogy jól használjuk ezeket a lehetőségeket, folyamatosan megújítva őrizzük kultúránkat.”


Debreczeni Sándor késes népi iparművész

Miskolcon született 1951-ben, szegény munkáscsalád ötödik gyermekeként. A miskolci Pataki István Szakközépiskolában érettségizett, majd a Testnevelési Egyetem súlyemelő szakedzői szakán szerzett jeles diplomát. A súlyemelő sportban versenyzőként és edzőként is számtalan sikert aratott – többek között két világbajnoki bronz­érmet szerzett (érmei a Miskolci Sportcsarnokban láthatók).

1990-től vállalkozó, 2000-től késes népi iparművész. 157-féle kést készített, ebből 79 viseli a Kézműves Remek címet. 2010-ben elnyerte a Miniszterelnöki Hivatal alkotói különdíját. 2012-ben dr. Parragh Lászlótól átvehette a kamara elnökének aranyérmét. 2013-ban felterjesztették a Népművészet mestere címre. A szakújságírók szerint évek óta világszínvonalon dolgozik – teszi ezt nagyon szerény körülmények között, egy garázsban.

Számtalan remek kés, vadászkés, borotva, kard, bicska, fokos, cukrász- és kosárfonó kés, késkészlet, balta, horgászkés került már ki a keze alól, de élezi a vadászok és háziasszonyok késeit. Mostanában épült fel egy sportsérülésből, már újra alkot: készül egy különlegesen szép szkíta- és egy vikingkés-­kollekció. Felkérték egy vadászkönyv megírására („Diósgyőri vadászkések és bicskák” címmel), most gyűjti a könyv anyagát. Nemrégiben pályázott: ha sikerül, bemutatótermet és elárusítóhelyet hozna létre, ahol kaphatók lennének népművészeti termékei, melyekbe a Diósgyőri vár, a Lillafüredi Palotaszálló, Miskolc-Tapolca, az őskohó és az Avasi kilátó motívumai lennének belegravírozva. Állítja: „Én boldog ember vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Igaz, sokszor vérrel áztatom a munkáimat, de ez ezzel jár…”


ÉM-KJ