Prima Gála: tizenegyedszer díjazzák a legkiválóbbakat

A tavalyi díjazottak: Rakusz Éva kajak­edző (balról), Chavvakula Lourduraju, a Verbita Rend JPIC Iroda vezetője, tartományfőnök-helyettes, Csorba Piroska író, költő (közönségdíjas) és Zemlényi Attila, a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat képviseletében
A tavalyi díjazottak: Rakusz Éva kajak­edző (balról), Chavvakula Lourduraju, a Verbita Rend JPIC Iroda vezetője, tartományfőnök-helyettes, Csorba Piroska író, költő (közönségdíjas) és Zemlényi Attila, a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat képviseletében - © Fotó: ÉM-Archívum
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nyolc kategória kilenc jelöltje közül választják ki az idei Prima díjasokat megyénkben.

A kiemelkedő teljesítmények méltó elismerése – e célból alapította 2003-ban Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával a Prima Primissima Díjat. A küldetés azóta is változatlan: példaképeket állítani a társadalom elé – azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. Idén új rendszerben, de ugyanezen eszmék vezérlik a VOSZ megyei szervezetét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima Díjak odaítélésekor.

– November 10-én immár tizenegyedik alkalommal rendezünk Prima Gálát a Miskolci Nemzeti Színházban a megyei nyertesek köszöntésére és a közös ünneplésre. Bár az örömbe idén szomorúság is vegyül, hiszen a díj alapítójának, Demjén Sándornak, a VOSZ korábbi elnökének halála nemcsak a vállalkozókat, hanem az egész társadalmat megrendítette. Az örökül kapott hagyományt azonban folytatjuk, így idén újabb három névvel bővül a megyei kiválóságok sora – mondta előzetesen Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, aki egyben a VOSZ elnökhelyettese is.

Igazi ünnep

Ádám Imre örömmel beszélt arról, hogy idén is felfokozott érdeklődés és komoly várakozás előzi meg a megyei Prima Díjat, hiszen ez ad alkalmat a megye vállalkozói, gazdasági szereplői számára, hogy szűkebb pátriájukban is támogathassák a magyar szellemiség eredményeinek megőrzését, a magyar kultúra, művészetek, tudomány, oktatás, köznevelés és sport fejlesztését, az általuk elért eredmények megismertetését és elismerését.

Hangsúlyozta, hogy a korábbi évek Prima Gáláinak sikere, a díjazottak személye, a gálán fellépők összetétele minden esetben azt igazolták, hogy sikerült egy olyan kulturális eseményt meghonosítani, amely immáron a megye közéletének elválaszthatatlan és meghatározó ünnepe.

Nyolc kategóriában

– Az eszme és a célok változatlanok, a díj odaítélésének rendszere azonban megújul ebben az évben. Míg a korábbiakban három kategóriában 3–3 jelölt közül szavazta meg a zsűri a díjazottakat, idén nyolc kategória kilenc jelöltje között dől el a három díj sorsa. A zsűri mellett azonban továbbra is nagy szerepe lesz a közvéleménynek, az ő szavazataik alapján hirdetünk idén is közönségdíjast, aki szintén a Prima Gálán veheti át az elismerést – ismertette Ádám Imre. (A közönségdíjasokra a VOSZ megyei szervezetének megújuló honlapján keresztül szavazhatnak hamarosan – a szerk.)

Mint megtudtuk, a kilenc megyei Prima Díjra esélyest – köztük Uri Mariannt, az Észak-Magyarország megbízott főszerkesztőjét – 135 jelölt közül választotta ki a zsűri, a jelölteket hamarosan bemutatjuk lapunkban. A három győztes idén is 1-1 millió forintot és Mancs gyönyörű bronzszobrát viheti haza, valamint megkapják ifj. Vajda Attila ékszerész által készített gyémántokkal kirakott arany kitűzőt, amely Mancs tappancsát ábrázolja stilizáltan.

Az év vállalkozói

A Prima Gálán a három Prima Díjast és a közönségdíjast magas színvonalú szórakoztató és művészeti produkcióval köszöntik. Emellett a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év Vállalkozója Díjakat. A hat díjazott VOSZ-tag a legkülönfélébb kategóriákból kerül ki a kisvállalkozóktól kezdve a nagyobbakig. „Itt nem a vállalkozás mérete a lényeg, hanem a teljesítmény, az innovativitás, mindaz, amiért valaki példaként állítható a közösség elé” – fogalmazott Ádám Imre.

A gazdaság érdekében

Ádám Imre hangsúlyozta, hogy a Vállalkozók Országos Szövetsége továbbra is elkötelezetten támogatja a bürokrácia csökkentését, mert a vállalkozók adóterhei igazán csak akkor csökkenhetnek, ha az állami adminisztrációt lényegesen lejjebb szorítják.

– A VOSZ az elkövetkező években is elkötelezetten kiáll emellett, de ebben partnerre talált a magyar kormányban, amely ugyanezt gondolja ebben a kérdésben. Sok egyéb tényező mellett ezáltal lehet igazán versenyképes külföldön is a magyar vállalkozói réteg és így maradhat olyan helyzetben, hogy továbbra is képes legyen a magyar értékek megőrzésének támogatására” – jelentette ki Ádám Imre.

ÉM


Az idei Prima Díj jelöltjei

Magyar Képzőművészet: Drozsnyik István képzőművész

Magyar Népművészet és Közművelődés: Zeleiné Pap Bernadett hímző

Magyar Oktatás és Köznevelés: Dr. Valikovics Attila főorvos

Magyar Sajtó: Uri Mariann újságíró

Magyar Sport: Kovács Bertalan úszóedző

Magyar Sport: Egri István egyesületi elnök

Magyar Színház és Filmművészet: Béres Attila színházigazgató

Magyar Tudomány: Dr. Nagy Aladár professor emeritus

Magyar Zeneművészet: Holdviola együttes