Szomszédvárak csatáját rendezték meg a férfi kézilabda NB I-ben. Az újonc, de remek formában lévő Gyöngyös a megfiatalított, de a bajnokságban még pont nélkül álló Mezőkövesdet fogadta. Negyven percig tartotta a lépést Rosta István együttese, de végül a több minőségi cserével rendelkező hevesiek magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.
Felfokozott várakozás és több mint ezer drukker érdeklődése mellett kezdődött az élvonal északi-rangadója. Az első játékrészben nagyon kevés volt a gól, jól védekeztek a csapatok, a gyöngyösi kapuban Kenyeres, kövesdi oldalon pedig Pallag nyújtott kiváló teljesítményt. Érezhető volt a csapatokon, hogy valamelyest tartanak a másiktól. Az MKC ritkán tudott a gyöngyösi falon rést találni, de mivel a házigazdák is elhibázták a lehetőségeiket, így szoros maradt a találkozó. Mindkét szakvezető forgatta a „sajátjait”, Nagy Károly és Rosta István is bátran nyúlt a padon ülő játékosokhoz. A félidő hajrájához érkezve Lezák szélsőgólja után még 10-10 állt az eredményjelzőn, de az utolsó két percében Gazdag kétszer is betalált, ezzel pedig a vendéglátók várhatták nyugodtabban a folyatást.
A második játékrészben a Gyöngyös kezdett jobban, méghozzá egy emberelőnyös időszakot kihasználva. A Kövesd 18-15-ig tapadt az ellenfelére, ezután viszont a hevesiek állva hagyták a dél-borsodiakat. Zsinórban hatot lőttek, amivel gyakorlatilag eldőlt a két pont sorsa. A mérkőzés ezen szakaszában a fölényes hazai siker is benne volt a levegőben, de az MKC-nak volt tartása, a csapat nem adta olcsón a bőrét. Az utolsó tíz percben a csereként beállt Holló remekelt, és néhány lerohanásos góllal sikerült közelebb zárkózni a nevesebb játékosokból álló vetélytársra. A Rosta-legények tehát valamelyest kozmetikáztak az eredményen, de a pontszerzésre ezúttal sem volt esélyük. Az újonc Gyöngyös tehát továbbra is menetel az NB I-ben, tíz pontjával a Veszprém és a Szeged mögött már a harmadik helyen áll a táblázaton.
Az MKC viszont a hetedik veresége után visszacsúszott az utolsó pozícióba, miután szombaton a riválisnak számító Tata győzött, a Pécs pedig pontot szerzett. Egyelőre a fiatalos lendület még nem elég az élvonalban az első győzelem megszerzésére.
ÉM – ME
Jegyzőkönyv |
| Férfi kézilabda Budapest Bank Liga, 7. forduló B.Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC 25-20 (12-10)
Gyöngyös, 1100 néző. V.: Szegedi, Unyatinszki. Gyöngyös: KENYERES – Balogh Zs. (2), SZALAFAI (5), Sándor (3), Koller (-), JUHÁSZ K. (1), GAZDAG (7). Csere: MELUS (k), Tamási (k), Halász M. (3), Pál (-), Kotormán (1), Doros (-), Gúnya (2), Nigrinyi (1). Edző: Nagy Károly. Nagy Károly: - A mai mérkőzésen annyi történt, hogy az erősebb csapat legyőzte a gyengébbiket. A rangadó súlyát nehezen tudtam levenni a játékosokról, ezért a szokottnál idegesebbek voltunk. A második félidei teljesítményünk alapján kétség nem férhet a győzelmünkhöz. Rosta István: - A látottak alapján a Gyöngyös megérdemelte a két pontot. Mi nem gondolkodhatunk ilyen szintű játékosok igazolásában, de azt gondolom, az a helyes út, amin mi járunk. Nevelgetjük a fiatalokat, aminek rövidesen eredménnyel is párosulnia kell. Mostantól jönnek azok a mérkőzések, ahol elkezdhetjük a felzárkózást. |