Friss hírek

2010.03.05. 17:43

A Magyar Orvosi Kamara is csatlakozott az emberi méltóság védelmérõl szóló felhíváshoz

<p>A Magyar Orvosi Kamara (MOK) is csatlakozott az emberi méltóság védelmérõl szóló felhíváshoz, amelyet Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság volt elnöke tett közzé. A volt közjogi méltóság az együttmûködés pénteki aláírásakor elmondta: egy hónapon belül feláll az Emberi Méltóság Tanácsa is, amelynek rajta kívül társelnöke is lesz, Oláh György Nobel-díjas kémikus vállalta a felkérést.</p>

Az Emberi Méltóság Tanácsa nem konkrét ügyekkel foglalkozik majd, hanem a társadalomban meglévõ jelenségekkel kapcsolatosan alkot véleményt, esetenként jogszabály-módosításokat is javasol - mondta a Lomnici Zoltán. Hozzátette: szeretné, ha a testületben a kamarák képviselõi, így a MOK elnöke, Éger István is részt venne. A testület tagjainak végleges listáját április 10-én hozzák nyilvánosságra.

Lomnici Zoltán elmondta: jelenleg Magyarországon sok területen sérül az emberi méltóság. A közbeszédben, a médiában az emberek jó hírnevét, becsületét pillanatok alatt tönkre lehet tenni. Ezért is fontos, hogy politikától, ideológiától függetlenül az emberek összefogjanak, ne nyerjen teret a keresztényellenes, rasszista, antiszemita, magyarellenes retorika.

Lomnici Zoltán azt is közölte: az emberi méltóság védelmérõl szóló felhívás közzététele után 48 órán belül csatlakozott hozzá mind az öt parlamenti párt, valamennyi történelmi egyház, számos civil szervezet és már 13 ezer magánszemély is.. A Legfelsõbb Bíróság volt elnöke úgy fogalmazott: az emberi méltóság védelme reményei szerint létrehozhat egy nemzeti egységet, ami segítené a társadalmi béke létrejöttét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!