Pozsony elítéli Göncz Kinga kijelentéseit – már diplomáciai szinten is

A szlovák külügyminisztériumba kérették pénteken Váradi Lajost, a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét. Ez a lépés annak folytatásaként értékelhető, hogy pozsonyi diplomácia már csütörtök este nyilatkozatban ítélte el a magyar külügyminisztériumot, amiért aznap bekérette a budapesti szlovák nagykövetet, és magyarázatot kért az elmúlt hetek szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásaira.

A pozsonyi külügyminisztérium egészében és részleteiben is elmarasztalta Göncz Kinga csütörtöki nyilatkozatát, amelyek – áll a tárca közleményében – “csak ronthatják a két ország viszonyát”. A közlemény szerint az etnikai alapú politizálásról már a múltban is bebizonyosodott, hogy tragédiákhoz vezet, s most is ilyen magyar politikának lehetünk tanúi.

Pozsony szerint elgondolkodtató, hogy a magyar diplomácia néhány nappal azt követően áll ki a szlovák, nem pedig a magyar politikai rendszer részét képező Magyar Koalíció Pártja mellett, hogy annak elnöke, Csáky Pál a múlt héten Dunaszerdahelyen sajtóinformációk szerint a Kárpát-medencén belüli autonómia kérdéseiről tárgyalt Tőkés László romániai magyar európai parlamenti képviselővel. Csáky hangsúlyozza: csak egy korábbi, a szlovák kormányhivatal által készített, az önrendelkezés lehetséges formáit vizsgáló tervezetet adott át Tőkésnek.

Szlovákia arra is figyelmeztet, hogy az utóbbi időben az eddiginél is aktívabbá vált a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelynek tanácskozásán az MKP vezetői is részt vettek, noha nem a magyar, hanem a szlovák parlament választott képviselői. A szlovák külügyi közlemény azzal zárul, hogy Pozsony továbbra is a jószomszédi kapcsolatok híve.








hirdet�s