Vegyész RC
Röplabda. A hét közben Dágon játszott Magyar Kupa nyolcaddöntő-visszavágót a Vegyész RC, amelynek egy nyertes szett is elég volt a továbblépéshez, mivel az első találkozón 3:0-ra győzött. A borsodiak erre a meccsre szűk kerettel utaztak, hiányzott az elsőszámú liberó, Szántai, aztán Lehóczky G., Árva, és Kiss G. is.
– Tisztában voltunk azzal, hogy az alapcsapat magában is képes arra, hogy a szükséges egy játszmát hozza – mondta Dudás András, az észak-borsodiak szakvezetője. – Szerettük volna, ha ez minél hamarabb megtörténik, s miután az első játékban 10-10 után elléptünk 14-10-re, és folyamatosan vezettünk, erre korán meg is lett a sanszunk. Ami azért volt jó, mert így azonnal megfogtuk az ellenfelet, amelynek ezzel nem maradt esélye a továbbjutásra.
A dági összecsapáson bemutatkozott a régi-új ütő, Szalai Szabolcs is, aki pár napja tért vissza Kazincbarcikára, Ausztriából – de csak rövid időt töltött a parketten.
– Nem változtattunk a kezdő hatoson, ám amikor úgy adódott a helyzet, akkor bement – folytatta a barcikai tréner. – Szabolcs érkezése érezhetően pozitívan hatott a többiek edzésmunkájára, amely eddig sem hagyott kívánnivalót maga után. Jelenléte feldobta a hangulatot, mindenki produkálni akart előtte az első közös foglalkozáson. Ő egy olyan játékos, aki Magyarországon egyértelműen el tud vinni a hátán egy csapatot.
Amire ha valamikor, akkor most igazán szükség lesz, hiszen szombaton este fél 6-tól a bajnokság favoritja ellen futnak ki Bokorék a KSK-csarnokban. Csak emlékeztetőül: a somogyi csata október elején 3:0-s kaposvári sikerrel ért véget. Ez lesz az ősz meccse… – jeleztük Dudás Andrásnak.
– Nekünk mindenképpen – értett egyet ezzel a barcikai mester. – A Kaposvár profi körülmények között készül, délelőtt, délután edzést tartanak, Szlovéniába is kijárnak edzőmeccsre, mert nem minden hazai bajnoki megfelelő számukra. Labdabiztosak, alapjátékuk jó, csak átlag fölötti teljesítménnyel foghatjuk meg őket, de megpróbáljuk. A csapat pozitív értelembe véve izgatott, bízom benne, hogy ez valamennyi emberünkből többet fog kihozni.
A FINO-nál nemrégiben feladóváltás történt, hiszen Kaszap Tamás külföldre igazolt. Ezen a poszton így aztán a fiatal Magyar Bálint bevethető, akit segít a visszavonulása után ismét edzésbe állt ifj. Laszczik Iván. Kazincbarcikán ismerősként üdvüzölhetik majd a vendégek vezetőedzőjét, Demeter Györgyöt, aki korábban a vegyészvárosban is dolgozott.
- ÉM-MI -