Potyalínó holdudvara

Potyalínó holdudvara
Nehéz teher nyomja a falunapot szervezők vállát. Ladányi Tóth Lajos jegyzete

Letűnt az a kor, amikor még két forint volt a dal. Mondhatni: filléres emlékeim, oly drágák nekem… Manapság súlyos összegekért hakniznak hétvégenként, falunapokon és fesztiválokon a pehelykönnyűzene űzői. Akiket dallamaikkal eleve kikergetnek a világból, távollétükkel tüntetnek, a hallgatóság összetétele ugyanakkor földrajzi hovatartozástól függetlenül behatárolható. Az ingyenbuli mágnesként vonzza az olaszos csengésű vendégművész rajongóit: Potyalínó holdudvara meglehetősen tágas. Általános korkép: ahogy lenyugszik a Nap, végét vetik a zenének, s hazamennek a legények – marad utánuk a szeméthegy.

Majális ürügyén egyik megyei településünk is programot szervezett a főutcára. Tódult a nép a város széléről és a társadalom pereméről – persze, ez nézőpont kérdése, ki hol áll éppen… Ereszd el a hajam volt tisztán, amit élveztek piszkosul. A dajdajozás után parodista következett, és ahelyett, hogy a hangulat tovább emelkedett volna, a poénok nem találtak értő fülekre. Sajátságos reakcióként egy könnyű kézzel elengedett kő landolt a színpadon. A célzott lövés kiverte a biztosítékot, a humorista nem találta viccesnek az üzenetet. Féltette az irháját, szedte a sátorfáját.

Nehéz teher nyomja a falunapot szervezők vállát. Minél kevesebb pénzből színvonalas produkcióval örvendeztetni meg az embereket – szinte lehetetlen vállalkozás. Ha pedig végképp üres a kassza, elég a fohász: „Drága Isten, szépen kérlek, aranyeső hulljon nékem…” És az élmény garantáltan megfizethetetlen.

Címkék: ,







hirdet�s