POSZT – Április közepén kezdődik a jegyárusítás a versenyprogramra

Pécs, 2015. március 31., kedd (MTI) – A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenydarabjaira április 15. és 20. között, az úgynevezett nagy off-programokra szerdán kezdődik a jegyárusítás – mondta Stenczer Béla, a POSZT ügyvezetője kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

A színművész tájékoztatása szerint elkészült a versenyprogram menetrendje, az előadások időpontjai húsvét után lesznek elérhetők a POSZT honlapján.

Stenzer Béla a nagy off-programok közül kiemelte Varnus Xavér orgonaművésznek a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorának egyik kategóriagyőztesével, Boros Misi zongoristával a Kodály Központba tervezett június 6-i koncertjét.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet a pécsi zsinagógában június 8-án tartandó Radnóti-estre, amelyen Mácsai Pál és Fullajtár Andrea ad elő, valamint a június 9-én, szintén a Kodály Központ műsorán szereplő, Alföldi Róbert rendezte, Stohl András és Hevér Gábor szereplésével játszott Őrült nők ketrece című előadásra.

Stenczer Béla szólt arról, hogy az idei POSZT-nak is kiemelt helyszíne lesz a Sétatér és a Jókai tér, ahol igyekeznek kedvet csinálni a nyári Europa Cantat kórusfesztiválnak. Hozzátette, tartanak szakmai fórumokat és szeretnék vendégül látni a harmincéves Színházi Dramaturgok Céhét, és megemlékezni a Színművészeti Egyetem alapításának 150. évfordulójáról.

Kitért arra, hogy kiállításaikon kétszáz év nagy színészegyéniségeit, továbbá félezer plakátot is bemutatnak, a díszlet- és jelmeztervezők seregszemléje azonban a korábbi évekkel ellentétben csak digitálisan lesz látható.

Kőhalmi Andrea, a POSZT másik ügyvezetője arról szólt, hogy a pécsi önkormányzat 75 millió forintot ad a találkozóra, ehhez Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár ígéretére alapozva mintegy 60 millió forint állami támogatást remélnek.

A sajtótájékoztatón kisorsolták a közönség zsűri tagjait, amelyben Tóth Gabriella, Vető Ferenc és Gömöriné Bakos Annamária foglalhat helyet.

A 15. POSZT-ot június 4. és 13. között rendezik, versenyprogramjába tizennégy produkció, köztük két határon túli és három független színházi előadás került be. A programot Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező állította össze a 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadásokból.

A díjakért verseng az Örkény Színház Hamlet, a Miskolci Nemzeti Színház Erdély – Tündérkert, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadása.

Ugyancsak szerepel a programban az Újvidéki Színház Bánk bán, az Örkény Színház E föld befogad avagy számodra hely, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház A Mester és Margarita és a Békéscsabai Jókai Színház Koldusopera című előadása.

A kamara- vagy stúdiószínházi előadások között van a kaposvári Csiky Gergely Színház Szigorúan ellenőrzött vonatok, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert című produkciója, a független társulatok előadásai közül a Szputnyik Hajózási Társaság Heilbronni Katica, a Stereo Akt és a Trafó Felülről az ibolyát, valamint a Jel Színház Wilhelm-dalok című produkciója.

A Nemzeti Színház Brand, valamint A nagyúr című Bánffy Miklós-mű alapján készült, Isten ostora című darabja ugyancsak a versenyelőadások között látható a baranyai megyeszékhelyen.

– MTI –








hirdet�s