Postapartner Program – a harmadik ütemben 414 fiókot akarnak átadni vállalkozóknak

Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme. Jelenleg a Magyar Posta 360 fiókját működtetik vállalkozók; az újabb pályázati kiírásban további 414 helyet hirdetnek meg az érintett posták munkavállalói, egyéni és társas vállalkozók, illetve önkormányzatok számára, összesen kilenc megyében.

A Postapartner Program 2007 őszén indult. Az első ütemben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Somogy és Komárom-Esztergom megye vett részt; ez utóbbi kivételével valamennyi régióban sikerült partnereket találni. Ez azt jelenti, hogy a 330, már korábban is vállalkozók által üzemeltetett hazai postafiók mellett 30 másik üzemeltetését adja át a cég október végéig. A második ütemben Baranya, Csongrád, Fejér és Veszprém megyét, valamint a fővárost vonták be a programba. 218 helyet hirdettek meg, ebből 60-ra van komoly érdeklődő. A pályázat még nem zárult le, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több társas vállalkozó érdeklődik a program iránt – hangzott el a Magyar Posta szerdai sajtótájékoztatóján.

A harmadik ütem közbeszerzési pályázata várhatóan október közepén jelenik meg. Ezúttal Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-bihar, Jász-Nagykun, Pest, Tolna, Vas, illetve Heves és Somogy megyében hirdetik meg a tendert; ez utóbbi kettőben immár másodszor. Összesen 414 helyről van szó, és ahogy eddig is, a vállalkozók és önkormányzatok egy sikeres páláyzat után továbbra is igénybe vehetik a bértámogatást, illetve kedvezményes hitelt vehetnek fel – mondta Szűts Ildikó, a Posta vezérigazgatója.

Az Európai Parlament döntése alapján a postai piac hazai liberalizációját 2013. január elsejéig kell végrehajtani. A piacnyitás ellenére a “minden állampolgár számára elfogadható áron nyújtandó levélpostai alapszolgáltatás” biztosítása továbbra is az állam feladata marad – hangzott el.








hirdetés




hirdet�s