Pornográf fotón az iskolaigazgató? – első fokon a tiltakozókat ítélték el

Rágalmazás miatt első fokon pénzbírságot és megrovást kapott néhány, azok közül a nyírkátai férfiak közül, akik pornográfiával vádolták meg a helyi általános iskola igazgatóját. Az igazgatóról szexuális tartalmú felvételek jelentek meg az interneten. A képekről nem tudni, hogy valódiak-e, a bíróság szerint viszont csak az számít, hogy az igazgató engedélye nélkül terjesztették azokat.

Az ügy tavaly nyáron kezdődött, a képek akkor kerültek fel a világhálóra. Néhány helybeli akkor aláírásokat gyűjtött, követelve az igazgató menesztését. Az iskola vezetője válaszul beperelt néhány aláírót rágalmazás miatt. A Mátészalkai Városi Bíróság a kilenc vádlott közül négy esetében ejtette a vádat, hármukat 25 és 40 ezer forint közötti pénzbírságra büntetett, egy ember megrovást kapott, egyet pedig egy év próbaidőre bocsátott.

A bíró az ítélet indoklásában azt mondta, hogy a szakértői vélemények alapján 100 százalékos biztonsággal nem tisztázható, hogy a kép valódi vagy manipulált. A rágalmazást azonban akkor is elkövették, ha a pikáns fotót “jóhiszeműen, de a felismerni vélt személy engedélye nélkül mutatták meg” a tiltakozóívek aláíróinak. Az ítéletet az iskolaigazgató tudomásul vette, a vádlottak pedig -egy kivételével- felmentésért fellebbeztek. Az ítélet nem jogerős.








hirdet�s