2012.02.6 19:45; Frissítve: 2012.02.6 19:45


Pornográf felvétellel való visszaélés miatt előzetesben egy férfi Kalocsán

Kecskemét, 2012. február 6., hétfő (MTI) – Harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek Kalocsán egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint egy közösségi portálon keresztül arra próbált rávenni gyermekkorú lányokat, hogy készítsenek magukról pornográf felvételeket, és azokat küldjék el neki – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint január 31-én több szülő kereste meg a rendőrséget azzal, hogy egy ismeretlen személy pornográf felvételek készítésére akarta rávenni gyermekét.

Az ismeretlen a lányok megtévesztésére egy gyermekkorú lányról készített pornográf tartalmú képet is küldött,  amelyről azt állította, hogy a fotót saját magáról készítette – tette hozzá a szóvivő.

A feljelentés után a rendőrség tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Már másnap előállították a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hende Csaba: a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt veszélyes a békére
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A szélsőségek, jöjjenek bár balról vagy jobbról, egyaránt [...] tovább »
Erdő Péter: többek vagyunk halandó önmagunknál
Esztergom, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Sokszor megfeledkezünk arról, hogy többek vagyunk látható és [...] tovább »
LMP: a pártfinanszírozás megvonása nem segít a költségvetési lyukak befoltozásában
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az LMP arra kéri a Fidesz vezetőségét, ne verje át a lakosságot [...] tovább »
MSZP: a kormány családbarát intézkedései mélyítik a szegénységet
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) – Az MSZP szerint az Orbán-kormány az általa meghirdetett családbarát [...] tovább »
Dunakeszi ad otthont az év legnagyobb európai agárversenyének
Dunakeszi, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Magyarország nyerte idén a legősibb vadászkutyák, az agarak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés