Pörgős nyílt napon a megye középiskolásai a Miskolci Egyetemen

Akt.:
Pörgős nyílt napon a megye középiskolásai a Miskolci Egyetemen
© Fotó: Ádám János
Miskolc – Csütörtökön és pénteken tartja idei nyílt napját a Miskolci Egyetem.

Újra megnyitotta kapuit a továbbtanulás iránt érdeklődő középiskolások és szüleik számára a Miskolci Egyetem december 1-jén és 2-án. A „Karriert is adunk, nem csak diplomát!” mottójú nyílt napon nemcsak prospektusokból és előadásokból ismerkedhetnek meg az érdeklődő középiskolások a miskolci campussal, hanem interaktív előadásokon is beleláthatnak az oktatói munkába és a diploma birtokában betölthető állásokról is tájékozódhatnak.

Nagyon pörgős és jó a nyílt nap, tetszik az egyetem.” Nyilas Alexandra

Megismerhessék

A két nap rendezvényeinek megnyitóján dr. Torma András rektor köszöntötte a fiatalokat és hívta fel a figyelmet az egyetem lehetőségeire. Óváriné dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes a nap programjairól tájékoztatott, majd egyenként bemutatta a karok és a hallgatói önkormányzat vezetőt.

Az egyetemi oktatók mellett hallgatók és kiállítási standok hada szolgálja a nyílt nap célját: hogy a felvételi előtt álló középiskolások minél jobban megismerhessék a Miskolci Egyetemet. Nemcsak a karokról, szakokról, de a hallgatói hagyományokról, juttatásokról, kollégiumi, szabadidős lehetőségekről is mindent megtudhatnak az érdeklődők.

Szepesi Flóra a testvérével Dalmával a mezőkövesdi Szent László Gimnáziumból érkezett és mindketten az egészségügyben képzelik el a jövőjüket, így elsősorban az egészségügyi kar érdekelte őket. De az egész egyetem megtetszett nekik, így tervezik, hogy ide jelentkezzenek.

Nyilas Alexandra a miskolci Szemere Bertalan Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója, barátnőjével együtt érkezett és a gazdaságtudomány irányába szeretnének továbbtanulni, a Miskolci Egyetemet pedig közelsége miatt is jó választásnak tartják, de a nyílt napot is nagyon pörgősnek találták és élvezték.

ÉM-HI


Zselészörny és dr. Bubó

A standokon a megye munkáltatói is jelen vannak, így az érdeklődők akár teljes karrierben is gondolkodhatnak. Csoportos labor- és látványóra-­látogatásra van lehetőség. Például lehet tanbányát látogatni és kipróbálni, milyen fúrómesterek lennének, van lehetőség téglát és zselészörnyet készíteni. Ki lehet próbálni az érmenyomást, megtekinteni egy porrobbanást, vagy a robotokat, részt venni bűn­ügyi játékban és jogi kvízben. De régészkedhetnek, megtalálhatják az igazit és dr. Bubó is rendel is folyamatosan. Az egyetem sportlétesítményeit is bemutatják és kolitúra keretében ismerkedhetnek a lakhatási lehetőségekkel is.









hirdetés