Ponyvanyitás nélkül is veszélyes

„Beköltöznek” az előadások
„Beköltöznek” az előadások - © Fotó: ÉM
Miskolc – A Nyári Színházba hirdetett összes előadást a Nagyszínházban mutatják be. Mi baja lett a tetőszerkezetnek? A válasz röviden: az 1992-ben eredetileg 15 évre gyártott tetőszerkezet elöregedett.

– Az különösebb szakértelem nélkül is látszott, hogy erodálódott, több helyen meghibásodott, deformálódott, de azt gondoltuk: ha nem nyitjuk ki a ponyvát, még kitart idén – tájékoztatott az Észak-Magyarország érdeklődésére Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház megbízott igazgatója. Elmondta, az Operafesztivál Kft. ügyvezetőjével, Kesselyák Gergellyel közös akcióképp felkértek egy szakértőt, nyilvánítson véleményt. E szerint azonban a tervezett csökkentett verzióban sem szabad használni e szabadtéri játszóhelyet.

A minőség marad

– Szerencsére emiatt előadásokat nem kell elhagynunk, egyébként esetünkben csak az Egy csók és más semmi mostani négy előadását és az őszi bemutatóját érinti, komolyabb módosulást az Operafesztiváli programban jelent. Ám az, hogy tető alá visszük az előadásokat, a nézők számára nem okoz semmilyen kellemetlenséget, sőt talán még előny is, hogy előhűtött teremben várjuk őket. Egyedül a csillagos eget nem tudjuk föléjük varázsolni, bár az operák világában még az sem kizárt. A mi számunkra jelent némi szervezési kényelmetlenséget, de a minőség nem csorbul – jelentette ki Szabó Máté. Hozzátette: komoly gondolkodás folyik a Nyári Színház befedéséről.

ÉM-SzK








hirdetés