Politikai elítéltekre emlékeztek Tardon

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Tard – A Rákosi-rendszerben több tardi férfit is elítéltek koholt vádak alapján, hármat közülük ki is végeztek.

Az 1953–1956 közötti politikai elítéltek emléke előtt tisztelegtek a nemzeti ünnepet megelőzően Tardon. Az 1945–56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége és a helyi önkormányzat ünnepségén idén is sokan vettek részt a polgármesteri hivatalban tartott megemlékezésen, valamint az 1996-ban állított emlékmű megkoszorúzásán. Ezen 16 borsodi áldozat neve olvasható.

Ápolják az emléküket

Gál János polgármester visszaemlékezett arra, hogy a kivégzett borsodiak számára emelt emlékművet csak a település látta szívesen, politikai elítélteknek emléket állítani akkoriban sem volt egyszerű. Az emlékhely végül közadakozásból és önkormányzati forrásból valósult meg. Kiemelte, ápolják a kivégzettek emlékét, s felidézte azt is, a levéltári anyagok nem voltak megtekinthetők, s a rehabilitáció sem történt meg.

Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, a világháború után az elhurcolások, kitelepítések, megfélemlítések korszaka következett, de sokan az igazságot, szabadságot választották. A kivégzetteket jeltelen sírba temették. Egy évtized kellett ahhoz, hogy az emberek közösen a saját kezükbe vegyék sorsukat.

Tardról is sok embert vittek el a Rákosi-korszakban, hármat közülük ki is végeztek: Dusza Mihályt, Gaál Ignácot és Gomány Balázst.

– Édesapámat a rendszer ellen való szervezkedéssel vádolták meg 1953-ban, akkor ő 42 éves, én 16, öcsém, Miklós pedig 12 éves volt. Az erdőn voltunk apámmal tűzifáért, amikor hazaértünk, anyám mondta neki, hogy keresték az ÁVÓ-sok, be kell mennie a tanácsházára. Aztán már csak egyszer találkoztam vele, amikor elhozták kocsival és teljesen feltúrták a lakást, házkutatást tartottak, fegyvert is kerestek. Azt mondták anyámnak, készítsen neki össze három napi élelmet. Utána már csak édesanyám találkozhatott vele egyszer, a kivégzése előtt – emlékezett vissza Gaál Ignác.

– Azóta évente egyszer-kétszer felmegyünk a fővárosba a temetőbe, azt mondták, a 13-as parcellában nyugszik apám, de ezt nem tudjuk bizonyosan. A kivégzése után mindenünket elkobozták, a házunkban is csak bérben maradhattunk, keserves idők voltak. Úgy volt, hogy internálnak is bennünket, de szerencsére erre már nem került sor. Én elmentem dolgozni, hiszen nekem kellett lenni a családfenntartónak. Mikor felnőttem, a Lenin Kohászati Művekben kaptam munkát, akkor már kicsit jobb lett a sorunk. Vissza tudtuk vásárolni a házat. Diósgyőrben huszonegy évig dolgoztam egy munkahelyen, megnősültem, lett családom – mondta el családjuk történetét a férfi, akinek nagybátyját is bebörtönözték akkoriban.

Ő 1956-ban hazajött, aztán újra szabadságvesztésre ítélték. A faluban többen is hasonlóképpen jártak, mindannyiukat a kormány ellen való szervezkedéssel vádolták meg, pedig rendes parasztemberek voltak. Akadt, aki 1956-ban inkább kiment Amerikába.

– ÉM-TB –


A karácsonyi dal is bűn volt

Gruber Rudolfra özvegye emlékezett az ünnepségen. Felelevenítette, férje 22 évesen sorkatona volt, s akkoriban rendszeresen politikai oktatáson kellett részt vennie. Karácsonykor azonban a mennyből az angyalt énekelte, amiért 24 órás sötétzárkát kapott. Ezután leverte a falról Marx és Lenin képet, majd rászálltak, végül katonai törvényszék elé állították, ahol 15 évet, vagy akár kötél általi halált is kiszabhattak volna rá. Mivel még a politikai tiszt is azt mondta, a legjobb katona volt, így megúszta négy év és kilenc hónap börtönbüntetéssel.








hirdet�s