Polgárőrt vertek a Csülökfesztiválon

Akt.:
A békés hangulatú felvonulást beárnyékolta a balhé
A békés hangulatú felvonulást beárnyékolta a balhé - © Fotó: Ádám János
Szerencs – Fellebbezés az ügyészség szerint enyhe büntetést kapó két férfi ügyében.

A Szerencsi Járási Ügyészség a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be a napokban a Szerencsi Járásbíróság egyik ítélete ellen, melyben a bíróság két férfit, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 illetve 7 év fegyházbüntetésre ítélt, valamint ehhez igazodó tartamban eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától – tudtuk meg dr. Miskolczi László megyei főügyésztől.

A két férfi még tavaly augusztus végén a Mezőzomboron megrendezett Csülök Fesztiválon bántalmaztak egy, az egyikük által kezdeményezett rendbontást megakadályozni igyekvő polgárőrt.

Többszörösen visszaesők

Az ügyészség álláspontja szerint, a bíróság a büntetés kiszabásakor nem értékelte kellő nyomatékkal a súlyosító körülményeket, így a kiszabott büntetés a törvényben megfogalmazott büntetési célok elérésére nem alkalmas. „A többszörös illetve erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő, korábban már emberölésért is elítélt vádlottak újabb erőszakos és gátlástalan, az állampolgárok biztonságérzetét súlyosan sértő cselekményüket az ellenük folyamatban lévő további büntetőeljárások hatálya alatt követték el” – érvelt a főügyész.

Mint megtudtuk, az ügyészi fellebbezés azt szeretné elérni, hogy a másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék a „kötelezően alkalmazandó büntetési középmértéket alig meghaladó tartamú büntetést” súlyosbítsa.

– ÉM-SZB –



Sporthírek






hirdetés