Polgármesterek gratuláltak a főhercegnek

Habsburg Ottó
Habsburg Ottó
Tokaj – A borok fővárosa 1993-tól, a megalakulástól tagja a Habsburg Ottó Baráti Társaságnak. Májer János tokaji polgármester is köszöntötte a főherceget 95. születésnapján.

Gyaraki Frigyes, a szerveződés alapítója szervezte meg azt az ünnepséget a gödöllői kastélyban, amelyre azon polgármesterek is meghívást kaptak, akiknek az irányítása alatt álló települések díszpolgárává választották Habsburg Ottó-t.

A koronaherceget – mint házigazda – Gémesi György gödöllői polgármester üdvözölte, megjegyezve, hogy Habsburg Ottó jövőt illető bizakodása nagyban segítette politikai munkáját. A főherceg köszönőbeszédében kitért politikai kérdésekre úgy nemzetközi, mint hazai szinten.

Megjegyezte, tisztában van azzal, hogy megnehezült az élet, amit fokoz az országra jellemző „hungaro-pesszimizmus.” Felhívta a figyelmet arra, hogy depressziós, kiábrándult nemzettel nem lehet kitörni a napi gondokból. – Nem elég sajnálni magunkat. Párbeszédet kell folytatni az ország lakóival, az emberekkel egyeztetve kell azt a sok pénzt elköltenünk, amit az Európa Uniótól kapunk – mondta Habsburg Ottó, aki mondandójának végén aláhúzta, minden befolyását és kapcsolatát arra használta fel akkor is, amikor húsz évig az Európa Parlament képviselője volt, hogy hazája mielőbb felzárkózhasson az európai nemzetek sorába.

Különleges külső

A beszéd után Májer János polgármester köszöntötte elsőként Habsburg Ottó-t. Kifejtette, hogy a trónörökös nagyon sokat tett Tokajért, a pátria boráért. –

Életútja, a kapcsolatok kiépítésében tett segítsége arra ösztönözte az egykori képviselőtestületet, hogy a város díszpolgárává válassza. Most, amikor születésnapján köszöntjük Habsburg Ottó-t, hat puttonyos Tokaji Aszú-t nyújtok át, ami szimbolizálja az évszázados bor -és egyetemes kultúránkat, erőfeszítéseinket, hogy a világon a tokaji legyen a legnemesebb bor. Ezt a különlegességet egy olyan fadobozba helyeztük, amin rajta van az Osztrák-Magyar Monarchia és Tokaj címere. Tettük ezt azért, mert ma úgy fejlődik Tokaj városa, mint egykoron az Osztrák Magyar Monarchia.

A Polgármesterek Borával pedig azért kedveskedek, mert ez annak az összefogásnak az egyik legkézzelfoghatóbb jelképe, amit az EU is képvisel – mondta Májer János jó egészséget kívánva az egykori királyfinak.

SFL