Pokorni Zoltánnal egyeztetett Hoffman Rózsa

Jó esélyt lát arra a fideszes Pokorni Zoltán és Hoffman Rózsa oktatási államtitkár is, hogy a következő napokban és hetekben egyetértés alakuljon ki a felsőoktatási és a közoktatási törvény kapcsán. A szakemberek hétfőn délelőtt másfél órán át egyeztettek a témával kapcsolatban.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban hétfőn reggel egyeztetett Réthelyi Miklós miniszter, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke. A megbeszélés tárgyát – a tárca közleménye szerint – a bizottsági elnök által a sajtóban kezdeményezett vita adta a felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban.

Az egyeztetésen tisztázták, hogy az oktatásért felelős államtitkárság időben megküldte a felsőoktatási törvénytervezetet az illetékes bizottságnak, ám megbeszélés egészen eddig nem volt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy a következő napokban és hetekben törekedni fognak arra, hogy mind a felsőoktatási, mind a közoktatási törvényben a szakmai kérdésekben egyetértésre jussanak. Erre jó esélyt látnak, hiszen a célok ugyanazok – olvasható a közleményben.








hirdet�s