Pogányi repülőbaleset – Elkészült az előzetes hatósági jelentés

Akt.:
A Pécs-Pogány nemzetközi repülőtér főépülete
A Pécs-Pogány nemzetközi repülőtér főépülete
Pécs – Elkészült a pécs-pogányi repülőtér közelében május végén történt, két halálos áldozatot követelő légi baleset előzetes hatósági jelentése – közölte szerdán a Magnus Aircraft Zrt. az MTI-vel. Nincs jele annak, hogy a gép meghibásodása okozta volna a tragédiát, mint ahogy arra sincs bizonyíték, hogy a pilóták cselekvőképességét egészségügyi probléma akadályozta volna. A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben.

A balesetet szenvedett gépet fejlesztő cég eljuttatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Közlekedésbiztonsági Szervezete (KBSZ) által végzett vizsgálat előzetes eredményét tartalmazó dokumentumot is az MTI-nek.

A KBSZ megállapításai szerint az igazságügyi-orvosszakértői vizsgálat alapján “nincs bizonyíték” arra, hogy fiziológiai tényezők, vagy egyéb akadályoztatás befolyásolta volna a pilóták cselekvőképességét.

Az előzetes jelentés megállapításai szerint “a baleset nem volt túlélhető”: a repülőn tartózkodók a becsapódáskor “az élettel összeegyeztethetetlen”, halálos sérüléseket szenvedtek, életüket az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

Az előzetes jelentés kiadásáig elvégzett szakmai vizsgálat során nem merült fel arra vonatkozó bizonyíték, hogy a gép szerkezete vagy valamely rendszere az eset előtt meghibásodott volna – derült ki a dokumentumból.

A légi jármű rendelkezett érvényes, az illetékes hatóság által kiadott repülési engedéllyel – írták, hozzátéve, hogy a repülőre felszerelt adatrögzítő berendezés működött és az általa rögzített adatok a fedélzeti hangon kívül értékelhetőek voltak.

Az előzetes jelentés kiemelte azt is, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint nincs füstre vagy tűzre utaló jel a repülés közben, a tűz a becsapódást követően keletkezett.

A motor sérülései egyértelműen a repülőgép becsapódásától, és az azt követően kialakuló külső tűztől keletkeztek. A becsapódás és a becsapódást követő külső hőterhelés okozta az inverter sérüléseit – részletezték.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére szerda délután közölte, hogy az ügyben a légi közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozás jelenleg is folyik. Annak részleteiről a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak bővebb tájékoztatást.

A Magnus Aircraft Zrt. szerdán közölte azt is, hogy “az elhunyt pilóták emlékének a legnagyobb tisztelettel adózva, folytatjuk a megkezdett utat és az eFusion projektet”.

Május 31-én tesztrepülés közben zuhant le Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe a pécs-pogányi repülőtér közelében. A járműben utazó 61 éves és 42 éves férfi a helyszínen meghalt.

Az elektromos repülőgép délelőtt 10 óra közül szállt fel, megtett két kört, majd ismeretlen okból lezuhant. A gép a repülőtértől körülbelül másfél kilométerre, az 58-as út keleti felén kukoricaföldre zuhant.

A pécs-pogányi repülőtér szomszédságában a baleset előtti napon tartották a Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyárának bokrétaünnepét. Az eseményen az épülő összeszerelő üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokréta fölött a cég által gyártott két repülőgép is átrepült.

-MTI-


Pogány, 2018. május 31. A Magnus Aircraft Zrt. lezuhant eFusion típusú elektromos repülőgépének roncsai a pécs-pogányi repülőtér közelében 2018. május 31-én. A légi jármű kigyulladt, az azon utazó két szerelő életét vesztette.
Budapest - A Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe zuhant le a pécs-pogányi repülőtér közelében csütörtök délelőtt - mondta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Sárkány Sándor tudomása szerint a balesetben két szerelő vesztette életét. Hozzátette, az oltásba...

Pogány, 2018. május 31. Rendőrök és szakemberek kutatnak egy kukoricatáblában az 58-as főút Pogány és Szalánta közötti szakasza közelében 2018. május 31-én, miután a pécs-pogányi repülőtértől pár száz méterre lezuhant egy kisrepülőgép. A légi jármű kigyulladt, az azon utazó két ember meghalt.
Pogány - Lezuhant egy kisrepülőgép a pécs-pogányi repülőtér közelében, ketten meghaltak - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Azt írták: a repülőtértől pár száz méterre Szalánta irányába eddig ismeretlen okból és körülmények között lezuhant egy kisrepülőgép. A légi jármű...