Pódiumest – határok nélkül

Goztola Krisztina és Pankotay Ygor
Goztola Krisztina és Pankotay Ygor
Nyíregyháza – Lélekmelengető előadás lesz szombaton a zeneiskolában.

Örökzöld dallamok és vidám jelenetek várják az érdeklődőket az MJ Produkció előadásán: szombaton Goztola Krisztina és Pankotay Ygor lép fel a zeneiskolában.

Goztola Krisztina az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színésznő külföldön, aki a pályáját zenés darabokban kezdte. Főszerepekkel a háta mögött vágott neki a filmes karriernek, és olyan sztárokkal játszott együtt, mint amilyen Jason Clarke vagy Rosemund Pike. Két éve a világ egyik legrangosabb színházi fesztiválján, Avignonban az alakításáért Tournesol-díjat vehetett át.

A nyíregyházi származású művész, Pankotay Ygor kiváló tenorhangját nemcsak a Budapesti Operettszínházban és a Madách Színházban, de a világ számos országában hallhatta már a közönség: fellépett többek között Olaszországban, Svájcban, Japánban, Kanadában és az Egyesült Államok színpadain is. 2012-ben hazánk Los Angeles-i Főkonzulátusától „A Magyar Színművészet Nyugati Parti Nagykövete” címet kapott.

A két művész, akik az életben is egy párt alkotnak, január 6-án, szombaton 19 órától a Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében különleges estre várják a kultúra szerelmeseit, Két szív egy ritmusban című műsorukban örökzöld dallamok és vidám jelenetek szerepelnek műfaji határok nélkül.

KM